Hogyan beszéljünk gyerekeinkkel a halálról? Mit mondjunk a temetőről?

Mostanában, halottak napja környékén nagyobb a valószínűsége, hogy szóba kerül a gyerekeinkkel az elmúlás témája, különösen ha temetőbe is kilátogatunk.

Hogyan beszéljünk erről?

Az ilyen “kényes” témákról, amelyeknél tartunk attól, hogy a gyerekünk hogyan tudja feldolgozni a hallottakat, akkor érdemes beszélni, ha ők kérdeznek. Akkor pedig a saját szintjükön válaszolni nekik.

A temető témánál amiatt szoktunk izgulni, hogy félelmetes lesz nekik. Valószínűleg azért, mert bennünk is van ezzel a témával kapcsolatos félelem.

Én eleinte azt mondtam a gyerekeimnek, hogy az a temető, ott emlékeznek az emberek azokra, akiket szerettek, de már meghaltak. (Igen, így, nevén nevezve, mert nem akartam, hogy félreértsék a “nincs velünk”, vagy “elment” kifejezéseket, későbbi ijedelmekre adva okot.)

Innentől arra terelődött a szó, hogy mi az a halál.
Itt először jöhetnek a saját élmények, a döglött bogártól kezdve… A gyerekek, tapasztalatom szerint egészen természetesen kezelik a dolgot, ha nem ijesztjük meg őket, vagy nem látnak rajtunk túl nagy ellenállást.

Eleinte azt mondtam a gyerekeimnek, hogy ha valaki nagyon-nagyon öreg, akkor, ha a teste nem tud tovább működni, leáll, ez a halál.
Itt kérdezgettek, hogy akkor nem mozog/eszik, stb. Mondtam, hogy igen.
Kérdezték, hogy akkor mi lesz azzal, akinek leáll a teste? Itt lehet válaszolni mindenkinek világnézeti meggyőződése szerint. Ezt fontosnak tartom, hogy azt mondjuk és úgy, ahogy hisszük, mert az lesz hiteles és megnyugtató a gyerekünk számára.

Aztán beszéltünk arról is, hogy akik tovább élnek, azok szomorúak, hogy többet nem lehetnek együtt azzal, aki meghalt, ezért szoktak sírni.
Sokat gondolnak rá és továbbra is szeretik és emlékeznek rá, mesélnek róla.

Ennyi sokáig elég is volt.
Aztán jóval később jött a képbe, hogy a temetőbe tényleg eltemetik a testet.

A gyerekre finoman figyelve vegyünk részt a beszélgetésben!

Az ilyen beszélgetésekbe mindig csak annyira érdemes belemenni, amennyit a gyerek kérdez. Leáll, nem kérdez tovább, ha neki elég annyi magyarázat.

Figyeljük őket és a reakcióikat végig! Így nem futunk bele abba a hibába, hogy zavarunkban olyan részleteket is elmesélünk, amire már valójában nem kíváncsi a gyerek és ijesztő, vagy túl sok a számára. A gyerekek éppen addig kérdeznek, amíg a válasz befogadható. Amint megkapták a választ, vagy túl sok lenne, nem kérdeznek tovább.

Ha valamire nem tudunk hirtelen válaszolni, vissza is lehet kérdezni: “Szerinted miért/mi az?”, néha egész jó áthidaló válaszokat adnak ők maguk, ami az ő szintjükön igaz, mi pedig látjuk, mennyire informált, mire érzett rá maga, mit tud befogadni. (Esetleg az óvodából hozott rémisztő, téves értesüléseket is helyre tehetjük, mert ilyenkor előkerülnek. Óvodásoknál ilyen kényes témáknál eleve kezdhetjük ezzel a beszélgetést: “mit tudsz te erről?”).

Az is számít, hogy téged hogyan érint a halál témája

Fontos, hogy magunkban is rendezzük a viszonyunkat ezekkel a témákkal, hogy a beszélgetésnél ne adjuk át a saját feszültségeinket.

Ez néha egyedül túl nagy falat, mert traumáink vannak az elvesztett szeretteinkkel, esetleg gyerekkorunkból hozunk mára elfelejtett eredetű félelmeket, vagy a családi minták, és a halálról alkotott kollektív gondolkodás nehezítik ezt meg.

Ezekben az esetekben tudok segíteni, hogy félelmeidet, meg nem oldott feszültségeidet le tudd tenni és megtaláld a módját, ahogy erről a gyermekeddel nyugodtan beszélgethetsz.

Keress meg, szeretettel segítek! Tedd le a terheidet, és élj könnyedebben!

Te szoktad csikizni a gyereked?

A szakértői csoportban felmerült ma a csikizés téma. 
Te szoktad csikizni a gyereked?
És vannak esetleg emlékeid gyerekkorodból, mikor téged csikiztek?
 
Nekem vannak rossz emlékeim gyerekkoromból, amikor már fájt a nevetés, de közben nem tudtam szólni, vagy vicces tiltakozásnak vették.
Már viszonylag kis csikizést is kontrollvesztésnek éltem meg.
 
És ma már szerencsére a szakértők is felhívják a figyelmet ezekre a szempontokra.
 
Ezért ide is hoztam a válaszomat. 🙂 
 
Jó mókának találjuk a csikizést, mert édesek a gyerekek, ahogy kacagnak, ráadásul ehhez szoktunk, velünk is csinálták, de én óvatosságra intek mindenkit ezzel kapcsolatban.
 
A nevetés ilyenkor reflexes reakció, független a jókedvtől. A gyerekek ilyenkor nem igazán tudják szabályozni, meddig jó, ezért nagyon kiszolgáltatottá teheti őket.
 
Ugyan testi kapcsolódás, de sokkal több odaforduló figyelem lehet egy simogatásban, ölelgetésben, masszírozásban, bújásban, vagy akár egy kiadós (gyerek irányította) birkózásban is.
 
Együtt mókázni jó, de érdemesebb olyan módon megnevettetni a gyerekeket, ami valódi jókedvből, örömből fakad és nem egy akaratlan, automatikus reakció.
 
Olyannal, aminek a kiváltásában ő is részt vesz.
 
Fotó: pixabay

Hogyan érjek meg arra, hogy el tudjam engedni bölcsibe/oviba?

Sokszor tanácsolják, hogy meg kell érni az anyának is arra, hogy el tudja engedni a gyermekét bölcsődébe, óvodába.

De hogyan? Mit tudsz tenni ennek érdekében?

Első körben magadban nézd meg, hogy mi okozza az ellenérzést.

  • maga az elválás, hogy most kicsit eltávolodtok egymástól (fizikailag)
  • aggódás
  • rossz saját élmények, emlékek
  • más

Ha az elválás okozza a rossz érzéseidet, akkor azt javaslom, gondold végig, hogy mennyi muníciót kapott tőled a gyereked, amivel most tesz egy lépést a világ felé. Egyre ügyesebb, okosabb, önállóbb, és ezt büszkén nézheted, hiszen a batyujában azokkal a dolgokkal indul, amiket tőled kapott. Emellett továbbra is te maradsz neki a legfontosabb, és ő neked. A kapcsolatotok e tekintetben nem változik.

Már elég nagy, máshonnan is be tud fogadni kapcsolatokat, hatásokat, ezek is alakítani fogják őt, miközben te tovább egyengeted az útját. Meg lesz a maga kis élete a bölcsiben, oviban, amit megoszt majd veled, a te véleményed, támogatásod lesz továbbra is még jó darabig a legfontosabb. Büszkén figyelheted, ahogy nyílik, ha a támogatásoddal készen áll erre, akkor szuper munkát végeztél.
Ez a fejlődés, ez történik éppen.

 

Ha aggódsz érte, az egy összetettebb kérdés, a bejegyzés keretében röviden annyit tudok írni, remélem, sikerül átadnom röviden a lényeget, hogy ha vannak konkrét dolgok, ami miatt aggódsz, azt járd körbe, beszéld meg az óvónőkkel, hogy megnyugodhass. Nagyon sok helyzettel találkoztak már, rengeteg megoldás van a tarsolyukban.

Ha általános az aggódásod és sokszor visszatér, akkor vegyél néhány nagy levegőt, lassan fújd ki, és kezdj el a gyerekedre és erre a helyzetre szeretettel és bizalommal (hogy minden jól fog sikerülni) nézni. Ha jönne az aggódás, küldj neki szeretetet a szívedből.

Gondolhatsz arra is, hogy eddig szeretettel nevelted, ő egy kedves gyerek, és szakemberek vigyáznak rá, a korosztálya számára érdekes tevékenységekkel várják minden nap, jó ott neki. Délután pedig megszeretgetitek egymást.

 

Ha saját negatív élményeid szorongatnak, akkor is meg tudod tenni, hogy a konkrétumoknak, ami neked a rossz élményt okozta, utánakérdezel, pl hogy mit tesznek az óvónők ilyen esetben. Ha megnyugtató választ kapsz, remélhetőleg megnyugszol.

Ha más a probléma okozója, akkor is nézd meg, milyen részleteknek tudsz úgy utánakérdezni, hogy számodra megnyugtató legyen.

Az is előfordulhat, hogy magadat érzed rossznak, amiért másra hagyod a gyermeked. Bűntudatot érzel, amiért “elhagyod”. Ennek az érzésnek az intenzitása nagy eltéréseket mutathat, néha alig észrevehető, de előfordul egészen kétségbeejtően erős bűntudat is.

Ezek az érzések tudattalanul irányítják a gondolatainkat, ritkán látunk rá a gyökerükre tudatosan, családi, társadalmi minták rögzülései, amik miatt szerepkonfliktusokat élünk meg.
Ezeket az érzéseket logikus érvekkel nem tudjuk elnyomni, vissza-vissza térnek. Úgy tudunk túl lenni rajtuk, ha ránézünk ezekre a mélyből mozgató motívumokra, és átírjuk ezeket.

 

A felsorolt problémát okozó lehetőségekre első körben magadban nézz rá, gondold át, melyek jelenthetnek gondot Nálad is, mennyire zavaróak, gyakoriak.
Előfordul, hogy az ilyen megakadásokat nem tudjuk önállóan kibogozni, vagy túl lépni rajtuk, szükség lehet külső segítségre, aki kívülről látja a problémát.

Ha úgy érzed, szükséged lenne rá, nyugodtan keress meg, szívesen segítek. Elérhetőségeimet ide kattintva találod.

Vagy csatlakozz a hamarosan induló online Beszoktatás tréningemhez, ahol ehhez is adok segítséget.

Ha magadban rendbe teszed a bölcsibe/oviba lépéssel kapcsolatos rossz érzéseket, megtalálod a kényelmes szerepedet ebben az időszakban is, akkor sokkal nagyobb biztonságot tudsz nyújtani a gyermekednek, ebben a számára kihívásokkal teli időszakban.

Kis önismeret a húsvéti locsolkodáskor

Idősebb férfi ismerős locsolni készül, férjem kedvesen megkéri, hogy a kislányainkat inkább csak vízzel locsolja (tavaly véresre marta a kölni a fejbőrüket). Látom a locsolónk arcán, hogy zokon veszi a kérést és inkább egyáltalán nem locsol, sőt, a kislányok által készített tojás-sütikből sem kér. Kedvesen megköszönöm a megértését és továbblépek.

Mi történt?
Kértük, hogy ne tegyen kölnit a fejükre és így történt. Kedvesek voltunk végig.

Innentől az ő döntése, hogy mivel tölti a következő 10 percét. Duzzogással, vagy jókedvűen folytatjuk a beszélgetést.

Az én részemről pedig az én döntésem! Fennakadok a duzzogásán, vagy megértem, hogy ez az ő döntése és nem kell, hogy hatással legyen rám, hiszen én kedves voltam vele.

Két éve még egy ilyen után az egész napom elemezgetéssel telt volna, mit és hogyan kellett volna mondanom, hogy ne sértsem meg. Mit mondhatnék így utólag, hogy megbékéljen?

Nagyon örülök, hogy ezt a gondolkodásmódot magam mögött hagytam. Ha én kedvesen kértem, ő pedig azzal a játszmával akarja tölteni a napját, hogy bennem bűntudatot keltsen, tegye. De nekem nem kell ebben részt venni!

Nem hagyom, hogy belerángasson. Én döntök a saját hangulatomról, másokéért pedig a kedvességen túl nem tartozom felelősséggel.

Ennyi a kedves de egyértelmű határszabás. Ha félsz megtenni a duzzogás miatt, vagy utána a bűntudatkeltős játszma
mégis beszippant, akkor érdemes megvizsgálni, miért és mivel hat rád a másik fél.

Húsvétra szeretettel

Szép húsvétot kívánok nektek, sok örömteli találkozással, gyerekkacajjal, és közös élményekkel!

A húsvét, ahogy mondja a napokban a facebook mindenfelé, függönymosás nélkül is eljön!

Mégis, ilyenkor ösztönösen késztetést érezhetsz arra, hogy takaríts.

Azt javaslom, figyelj befelé is, bátran tegyél rendet a fejedben, a lelkedben is!
Szépen, gyengéden a saját ritmusodban, nem kell sietni. Ne fáraszd le magad a takarítással, figyelj magadra közben és inkább töltődj fel általa!

Lélegezz nagyokat, élvezd a tavaszt, a természetet, a megújulást, a frissességet!

Babával otthon – Nem vagyok önmagam?

A babánkkal otthon töltött időszak nehézségeit és ezek megoldási lehetőségeit járom körbe – mindig újabb szempontok alapján – a Babával otthon sorozatomban.
Első témám az volt, amikor nincs időnk magunkra, aztán arról írtam, amikor nincs segítségünk.

A most választott megközelítésemnek nehezen adtam címet, semelyiket sem érzem igazán jónak, nem sikerül egy ilyen összetett témának a lényegét néhány szóban megfogni.

Arról szeretnék írni, amikor nem tudunk kedvesek, türelmesek lenni magunkkal,

nem tudjuk elfogadni magunkat, elkopik az önszeretet (ha egyáltalán volt eredetileg), és elsodródunk annak a közeléből is, hogy mit szerettünk igazán, mire van szükségünk testileg és lelkileg.
Nekünk. Nem másnak.

Odáig fajulhat ez, hogy amikor hozzájutunk egy óra szabadidőhöz, nem is tudjuk, csak takarítással, háztartási munkával, vagy alvással tölteni. Esetleg vásárlással. Ha ezeket nem lehet, gyakran nem is tudjuk, mi esne jól.

Voltam ilyen helyzetben.

Rám szóltak, hogy töltődjek egy órát, csináljak valamit, ami kikapcsolódás. És akkor rádöbbentem, hogy baj van. Elvesztettem magam valahol út közben. Álltam döbbent arccal és fogalmam sem volt, hogy mit kéne csinálnom, ami nekem jó. Azt tudtam csak, mit kéne csinálni, volt rengeteg teendő, én meg csak úgy töltődjek? Jó, igaz, talán szükségem lenne rá. De hogyan csináljam? Mi töltene fel? – és nem jutottam semmire.
Utolsó szalmaszál volt, hogy mit szerettem csinálni régen? Emlékezni még megy.

Ez elég mellbevágó élmény volt, onnantól figyeltem, mi esne jól. Figyeltem a belső vágyaimra. Ez az első lépés. Ma már rengeteg olyan dolgot csinálok, ami nekem öröm, engem épít, nekem fontos (és ez sokszor úgy valósul meg, hogy nem kell választanom, mert a gyerekeimnek is jó). Azt is látom, ahogy ezáltal megváltoztam, sokkal gazdagabb belső képet mutatok így a gyerekeimnek.

Miért kerülünk ilyen helyzetbe mikor anyák leszünk?

Miért hajszoljuk a tökéletességet minden erőnkkel?
Miért soroljuk magunkat az utolsó helyre?
Miért érjük be mi a legkevesebbel, miközben mindenkinek a legjobbat akarjuk adni?

A választ a családi, társadalmi mintáinkban találhatjuk meg. Amint anyává válunk, azonosulunk ezzel a szereppel és automatikusan elkezdenek bennünk működni az anyasággal kapcsolatos mintázatok tudat alatt.
 
Lehet, hogy egyes dolgokat tudatosan igyekszünk máshogy csinálni, mégis az alapmotívumok, érzések hasonló formában megjelennek. Ilyen például a bűntudat, a szégyen, amivel erősen le tudjuk magunkat korlátozni.

Ilyen érzések,

  • hogy nem vagyok elég jó anya,
  • hogy anyaként ezt nem tehetem meg,
  • hogy egy anya ilyet nem csinál,
  • milyen anya az, aki….
  • Mi az anya dolga a családban, a kötelessége, rangja…

A szüleink szava járásán is rajtakaphatjuk magunkat, még akkor is, ha megfogadtuk, hogy mi ilyet soha. Szavak – érzések – béklyók, ugyanaz a minta, akár sok generáción át.

A saját anyaságunkat magunkban megtalálni,

mindenki más elképzelésétől függetlenül akkor tudjuk, ha ezekből a mintákból kilépünk. Onnantól kezdődik az, hogy milyen szeretnék lenni, a családomnak valójában mire van szüksége, nekem mi a fontos, miben érzem jól magam, miben vagyok hiteles.

És nem utolsó sorban: nem adjuk tovább ezt a kupac nehéz láncot a gyerekeinknek.

Ebben tudok segíteni és eköré építem a tréningjeimet is, amiknek a lényege, hogy az általánosan felmerülő nevelési kérdésekre találd meg a TE MEGOLDÁSOD.
Ami veled összhangban van, ezért tudod működtetni a családodban.

Babával otthon – nincs segítségem!

Első gyermekünk születése után sokan hirtelen belecsöppenünk egy teljesen új helyzetbe. Hiába voltunk előtte akár profi, önálló, sikeres kosztümös középvezetők, otthon a babával többnyire kialvatlan, lebüfizett, időhiányos kezdők vagyunk. És a teendőknek sosem érünk a végére, a helyzet gyakran egészen kilátástalan.
Sokunknak segítsége sincs, férj dolgozik, nagyszülők szintén, vagy messze laknak, a babysitter drága, és gyakran elveinkkel ütközik.

Hogyan változtathatjuk könnyebbé ezt a helyzetet?

 

Amit lehet, szervezz ki!

Nem akkor vagy jó anya, ha a fizikai törvényeket meghazudtoló módon egyszerre babázol, másik kézzel főzöl, harmadikkal vasalsz, negyedikkel hajtogatsz, a többivel mosol, takarítasz, ügyeket intézel, stb. És mivel ez természetesen nem sikerül tökéletesen, még emellé folyamatosan elégedetlen is vagy magaddal. Ha módodban áll, rendelj ételt, vagy főzz több napra, jöjjön takarítónő, segítsenek a családtagok, amiben tudnak munkaidőn kívül, pl bevásárlás, ügyintézés, stb.

Egyértelműen érdemes a rokonokat megkérni, mert van olyan férj, aki nem veszi észre, mennyire egyedül vagy és becsavarodni készülsz. Érdemes megkérni, menjen el a babával egy órácskát sétálni a környékre, míg te pihensz, tornázol, habos kádfürdőt veszel…(NEM takarítasz!!!)

Aludj – bármikor, amikor alkalom adódik

Ha éjjel nem alszol, akkor nappal aludj, mikor a baba alszik. Ha túl keveset alszol és kimerülsz, az veszélyes is (én pl ájultam el emiatt, minden előjel nélkül, utólag borzasztó hálás voltam, hogy éppen nem volt a karomban a babám), te is emberi testben laksz, aminek véges a terhelhetősége.

Hordozz! – a baba veled mozog, biztonságban, visszanyered a két kezed

A háztartási teendők fénysebességre kapcsolhatók egy jó hordozóeszköz segítségével. A baba békésen, hozzád simulva figyelget, vagy alszik a hátadon, te pedig porszívózhatsz (igen, a középső gyerekem legjobban akkor aludt, mikor porszívóztam, vagy füvet nyírtam!), főzhetsz, közben akár zenére táncikálva.

A hordozóeszköz házon kívül is szuper, könnyedebbé válik a kimozdulás, akár kellemes erdei túrákra is lehetőség nyílik.
(A megfelelő hordozóeszköznek érdemes alaposabban utánanézni, mert fontos, hogy egészséges és kényelmes legyen mindkettőtök számára!)

Légy kreatív, kérj segítséget!

  • A rokonoktól, barátoktól, akár egészen apró dolgokban. Ha van esetleg egy unokatesód, barátnőd, akinek nincs gyereke és szívesen babázna, vagy már nagyok a gyerekei, havi egyszer egy-két órányit lehet, hogy boldogan segít, így kapsz egy kis időt.
  • Ha mindenki messze van, lehet egy kedves szomszéd lány, akivel összeismerkedtek, vagy egy idősebb néni, akinek nincs unokája, vagy messze lakik, így ő is örül a kapcsolatnak, neki is értelmet nyernek a napjai. Nem olyan lehetetlen ritkaság ez, több ilyen kapcsolatról hallottam mostanság.
  • Érdemes megkérdezni a védőnőt, van-e segítő szervezet a közelben. Ilyen például az Otthon segítünk alapítvány, rengeteg településen van helyi szervezetük, pont ilyen helyzetekben segíthetnek, bárkinek, nem szociális alapon.

Környékbeli anyukák fogjatok össze!

Együtt jobban telik az idő, a csemeték is lefoglalják egymást, közben tudtok beszélgetni. De olyat is lehet szervezni, ha már jobban ismeritek egymást, hogy egyik nap egyikőtök vigyáz mindkettőtök gyerekeire, és a másikotoknak jut egy kis szabadideje, másik nap fordítva. Ezt a cserét akár főzés, bevásárlás témában is meg lehet oldani.
 
Csodás babázós napokat kívánok!!

…hamarosan következő rész érkezik!

Babával otthon – nincs időm magamra

Első gyermekünk születése után sokan hirtelen belecsöppenünk egy teljesen új helyzetbe. Hiába voltunk előtte akár profi, önálló, sikeres kosztümös középvezetők, otthon a babával többnyire kialvatlan, lebüfizett, időhiányos kezdők vagyunk. És a teendőknek sosem érünk a végére, a helyzet gyakran egészen kilátástalan.
Sokunknak segítsége sincs, férj dolgozik, nagyszülők szintén, vagy messze laknak, a babysitter drága, és gyakran elveinkkel ütközik.

Ez komoly krízis helyzet.

Újra kell építenünk önmagunkat, az életünket.

Ráadásul hosszú ideig tart, vissza-visszatérő mélypontokkal, egy-egy fogzás vagy betegség idején. Nem lehet csak úgy átvészelni “fél lábon is kibírom” alapon, félmegoldásokkal. Hiszen minimum egy évről beszélünk, de több gyerek esetén ez komoly szakasza az életünknek időben is.

Foglalkozz magaddal is!

Ahhoz, hogy ezt hosszú távon bírjuk, sőt, jól érezzük magunkat benne, hiszen nem csak átvészelni szeretnénk gyermekeink kiskorát, meg kell találnunk ebben önmagunkat.

Mi az, amire vágyom?
Mi töltene fel?
Mire van szükségem?
– ezeket a kérdéseket gyakran akár évekig elfelejtjük feltenni magunknak, pedig roppant fontos magunkkal foglalkozni.

Mintát is adunk!

A gyerekünk a stresszkezelést, az önmagunkhoz fűződő viszonyt és a problémamegoldási stratégiáinkat ugyanúgy tanulja meg, másolja le minket figyelve, mint azt, ahogyan beszélünk, vagy ahogy eszünk. Ezt tekinti alap mintának. Nem mindegy, hogyan viszonyulok magamhoz.

Megértő, kedves, türelmes vagyok magammal?
Figyelek arra, hogy jól legyek a bőrömben?

Az érzelmi közeget is mi teremtjük a gyerekünk köré

Ebben nő fel, ezt szívja magába.
Fontos tehát, hogy jól legyünk, nem önzőség, nem a gyerekünk ellen való magunkkal is foglalkozni.

Tedd fel tehát magadnak a kérdést!

Mit szeretnél csinálni? Mire vágysz?
Akár most, ebben a pillanatban, egy apróságra, akár hosszabb távon.
– és kezdd el keresni a megvalósítás lehetőségeit!

Gyakran egészen apró dolgok kellenek egy-egy ilyen vágy megvalósításához. Gyakran csak az, hogy megfogalmazzuk és kimondjuk magunkban.
Szeretnék egyet sütizni-beszélgetni a barátnőmmel. Ezt azonnal el lehet kezdeni szervezni!
Szeretnék eljárni rendszeresen tornázni. Keressünk olyan helyet, ahol lehet babával tornázni, vagy van gyerekmegőrzés. Egyre több ilyen hely van.
Néha youtube jóga?
Jól esne egy illatos fürdő. Este lehet fél órát kérni az apukától erre a célra.
Fontos, hogy megfogalmazzuk magunkban, mert az az első lépés a megvalósításhoz!

Minden nap tegyél legalább egy valamit, ami Neked jól esik!

Légy kedves magaddal, csodálatos dolgot csinálsz éppen.
Egy kis ember életének alapjait határozza meg az, hogyan vagy jelen!
Tegyél azért, hogy érezd jól magad!
 
Ha továbbra is megjelenik benned az önzőség vádja, amikor magaddal foglalkoznál, akkor biztos, hogy mélyebb problémád van az önmagaddal törődéssel, vagy az anyai szerepeddel kapcsolatosan.
Esetleg működhet benned olyan minta is, hogy a gyereknevelés nehéz, fárasztó, vagy minden időmet felemészti.

Ha szeretnéd, szívesen segítek kibogozni az ilyen jellegű gubancokat is.

A bejegyzésnek hamarosan folytatása érkezik!

A te szüleid is kritizálják a nevelésed? Ezeket gondold át!

Téged is kritizálnak a szüleid amiatt ahogy neveled a gyereke(i)d?
Nem tudod, hogyan reagálj ilyenkor?
Akár még el is bizonytalanítanak?
A napokban válaszoltam egy ilyen kérdésre. Mivel a probléma nagyon gyakori, hozom ide is a válaszomat.

Nem értenek egyet?

Szinte minden anyuka kerül ehhez hasonló helyzetbe. A probléma összetett, nem most kezdődött és lehet rajta változtatni. Erre talán a lejjebb olvasható kérdéseim ráébresztenek, vagy legalábbis kicsit rávilágítanak a hátterére. Normális helyzet, hogy te valamit valahogy csinálsz és valaki nem ért egyet vele.

Itt nem az a kérdés, jól csinálod-e! 🙂

Azt többnyire teljesen jól érzed. 🙂

Gondold át az alábbi kérdéseket!

  • Hogy érint az téged, ha valaki nem ért egyet veled, kritizálnak?
  • Hogyan fejezi ki egyet nem értését feléd az anyukád? És te hogyan tudsz erre reagálni? Ez a kapcsolatokról szól.
  • Mennyire vagy biztos magadban, mennyire inogsz meg, mennyire hatnak rád a külső vélemények?
  • Hogy állsz az önértékeléseddel?
  • Tudsz higgadtan de határozottan határokat húzni és tartani? (Egyértelműen jelezni, és leállítani, ha valami neked már nem jó = túlment a határon.)

Első körben ennyit gondolj át, de további aspektusai is vannak még ennek a történetnek.
Magamon is tapasztaltam, és a hozzám forduló anyukák eseteiből is látom, mekkorát lehet az ilyen helyzeteken változtatni néha apró, néha nagyobb módosításokkal és erőfeszítéssel.

Neked mi lenne az a változtatás, amivel a legnagyobat tudnál taszítani pozitív irányba a fennálló helyzeten? Tedd meg!

Éjjel, vagy nappal nyűgösebb a babád? – Ez lehet az oka!

A nyűgösség tipikus idejéből következtethetünk, hogy introvertált, azaz befelé forduló, vagy extrovertált, külső ingereket kereső személyiség a babánk. A két típust teljesen eltérő módon tudjuk megnyugtatni!

Az introvertált babák

Az introvertált (befelé forduló) babák inkább nappal sírósak, éjszaka jól alszanak. Ők jobban szeretik a nyugodtabb környezetet, a nappali nyüzsgés, változatos és sok inger időnként túl sok lehet a számukra, ezért ilyenkor többet nyűgösködnek. Az éjszaka nyugodt csendjében viszont jól alszanak.

Az extrovertált babák

Az extrovertált (külső ingereket kereső) babák remekül érzik magukat a nappali zajos, újdonságokkal teli ingerek között, ez nyugtatja meg őket, szemlélődőek, kíváncsiak. Éjszaka viszont kevés nekik az inger, a sötétség és a csend ez nyugtalanítja őket, ingerkeresőkké válnak. Ezért ilyenkor éberebbek, minket hívnak, nem alszanak, hogy több ingert szerezzenek.

Mi segíthet?

A nappali nyűgösséget éjszakai viszonylag jó alvással könnyebb anyaként kezelni.
Ha ilyen típus a babánk, segíthetünk neki azzal, hogy ha kezd nyűgös lenni, tompítjuk az ingereket, nyugodtabb időtöltésre váltunk. Megnyugtathatjuk testkontaktussal, halk énekléssel, ha máshol vagyunk, hogy kizárjuk a külső ingereket.

Ha éjszaka nyűgösködősebb a gyerekünk, segíthetünk neki az alvásban azzal, ha például nincsen teljesen csönd, miközben alszik, az elalvását segíthetjük fehérzajjal, ami monoton, zúgásszerű hang. Az ilyen típusú babát inkább ringatással, énekléssel tudjuk megnyugtatni, hogy sikerüljön elaludnia.