A dilemma #karanténnapló 3. rész

/0 Hozzászólások/in , /by

Most nem volt nehéz dönteni a hétvégi programot illetően: egyértelmű volt, hogy itthon maradunk.
Egyébként is minimál programos hétvégét terveztünk, mert így egy hónap suli után kissé fáradtak a gyerekek.

Nagyon jól jött a kicsit visszatérő jó idő, végre leeresztettük és kisuvickoltuk a medencét, amit eddig ellustiztunk.

Átültettünk néhány virágot, jó sokat mostam, elpakoltuk a nyári cipőket, kiválogattunk egy jó adag kinőtt ruhát, takarítottunk… Itthon matatás volt.

Volt viszont egy nagy dilemmánk,

amire az első #karanténnaplós posztom után rá is kérdeztetek.
Hogy mi van a nagyokkal, a család többi részével, akik nem vagyunk karanténban?
Vajon van-e bármi értelme egy négyéves kisgyereket karanbténban tartani, ha a családtagok járnak-kelnek a világban? Nyilvánvalóan egy ilyen korú gyerek nem különíthető el családon belül.

A szívem és a közösség iránti felelősségérzetem azt mondta, hogy a nagyok is maradjanak itthon.
A másik oldalról hivatalosan őket nem kell elkülöníteni a “kontakt családtagja nem kontakt”, ráadásul iskolakötelesek. Családi okokra hivatkozva tudom őket itthon tartani, a saját kontómra a közösség érdekeit belátva.

Felhívtam a tanáraikat, megbeszéltük, köszönték, hogy figyelembe vesszük ezeket a szempontokat. A nagyok az ő egyetértésükkel, egyébként hivatalosan teljesen szabálytalanul itthon maradnak. 🙃

(Férjem és én, már írtam az előző posztokban, home office-ban nyomjuk most, az élő találkozókat átszerveztük.)

Továbbra is mindenki jól van.

Azt számoltam, hogy a mindenhol emlegetett 5-7 napos lappangási idő az utolsó kontakttól kedden lejár. Ha addig senkin nem jön ki semmi, akkor vagy nem kaptuk el, vagy megússzuk tünet nélkül.

Nos, most, mikor idáig jutottam, hogy megírtam a hétvégét, éppen kedd van! 😁

 

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel is, beszélgessetek egy jót róla!

Örülök, hogy velem tartottál néhány gondolat erejéig!
Szeretettel ajánlom Neked a többi blogbejegyzésemet is! Térj be máskor is, sok érdekes gondolattal, gyereknevelési ötlettel, észrevétellel, és elgondolkodtató, szórakoztató írással várlak!

Kattints ide és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, hogy ne maradj le az újdonságokról és eseményekről!

Szeretettel várlak a Tegyük könnyebbé az anyaságot című facebook csoportomban, ahol támogató és biztonságos légkörben, ítélkezés nélkül beszélgetünk ilyen és hasonló kérdésekről, illetve bármiről, ami a mindennapjainkban felmerül. Az anyaságról – tabuk nélkül.

Az írásaimban érintett témákkal kapcsolatos kihívásokkal szembesülsz az életedben? Örömmel segítek ha kérdéseid vannak, vagy támogatlak az elakadásaidból kivezető úton és a gyereknevelésben hiteles, ezáltal magabiztos önmagad megtalálásában.

Megosztanád velem a gondolataid? Szeretettel várom üzeneted!

Főiskola karanténban #karanténnapló 2. rész

/0 Hozzászólások/in , /by

Pénteken főiskolai napom lett volna, és bár én nem vagyok karanténban, mégsem tudok kimozdulni, mert hiába nem beteg és nem kell ápolni a kis karanténost, óvodáskorú gyereket nem hagyhatok itthon egyedül.

Ezért gyors újratervezés, főiskolával egyeztetés…

Tiszta szerencse, hogy a főiskola profi és emberséges, úgyis van mindig néhány online résztvevő, mehetek én is, de ezzel két tárgyból is kimaxolom az online részvételi lehetőséget, ezért vagy pótolom majd élőben másik csoporthoz csatlakozva, vagy nem hiányozhatok többet, hogy meglegyen a félévem.

Ígyhát kitelepültem a négyévessel a konyhaasztaltra és az volt a terv, rajzolunk, festünk, gyurmázunk közben.

Bónusz, a férjem munkahelye megkérte a férjemet, hogy maradjon itthon és homeoffice további utasításig, ígyhát csendben is kellett tartanom, hogy ő tudjon dolgozni.

Izgalmasan alakult a nap,

szerencsére most kevesebb óránk volt, 8:30-17:40-ig nyomtuk. A csoporttársaim végig kivetítve láttak, a rajtam fetrengő elég hamar vadul unatkozó négyévessel, aki (kamerán kívül) narancssárga gyurmából műkörmöket rakott rám 🤣🤭 egy vállamra terített takaró alatt bújócskázott az ölemben, 500 kifestőt rajzoltatott velem és úgy általában igényelte a figyelmem.

Keményen elfáradtam a végére, mert közben én aktívan részt vettem az órákon és korrekt jegyzetem is készült. Gyermekecském szerintem csak akkor nem beszél, ha alszik (de néha még akkor is). Konkrétan a rajzolást is megállás nélkül kommentálja.

Tiszta szerencse, hogy nem akart látszani (általában), mert különben az összes megszólalásomnál nyomatta volna a sódert. 🙈

Nem véletlen mondom, hogy a sulis napok nekem kikapcsolódás normál esetben.

Most jól egymásra csúszott a két világ. Volt alkalmam már tavasszal is kipróbálni a táv-főiskolát, de akkor a sulis napjaimban valamennyire a férjem is részt vett, úgy szerveztük előre. Most semmiféle felkészülési idő nem volt, csak tűzoltás.

Egyébként fantasztikus eredmény, hogy online teljesíthettem a napot, nagyon hálás vagyok, plusz a végén azt mondták, hogy nem kell pluszban bemenni, pótolni, hanem elfogadják ezt el 100%-os részvételnek. Hát, teljesen aktívan résztvettem, miközben látták az egész nap rajtam fetrengő gyereket. 🙈😅

Szóval estére kettőig nem láttam, de a napot teljesítettem. 💪😅

Fotó: készül a pizza
(Mert sírás volt, hogy a szomszéd kis barátnőnek jobb a kiskonyhája, mert nála van pizza… Természetesen nem a pizzáról szólt a szomorkodás, de így áthidaltuk és elégedettség volt.)

 

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel is, beszélgessetek egy jót róla!

Örülök, hogy velem tartottál néhány gondolat erejéig!
Szeretettel ajánlom Neked a többi blogbejegyzésemet is! Térj be máskor is, sok érdekes gondolattal, gyereknevelési ötlettel, észrevétellel, és elgondolkodtató, szórakoztató írással várlak!

Kattints ide és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, hogy ne maradj le az újdonságokról és eseményekről!

Szeretettel várlak a Tegyük könnyebbé az anyaságot című facebook csoportomban, ahol támogató és biztonságos légkörben, ítélkezés nélkül beszélgetünk ilyen és hasonló kérdésekről, illetve bármiről, ami a mindennapjainkban felmerül. Az anyaságról – tabuk nélkül.

Az írásaimban érintett témákkal kapcsolatos kihívásokkal szembesülsz az életedben? Örömmel segítek ha kérdéseid vannak, vagy támogatlak az elakadásaidból kivezető úton és a gyereknevelésben hiteles, ezáltal magabiztos önmagad megtalálásában.

Megosztanád velem a gondolataid? Szeretettel várom üzeneted!

Karanténba kerültünk! #karanténnapló

/0 Hozzászólások/in , /by

A héten karanténba került a legkisebb gyerekem. Pozitívat tesztelt az óvónője és kontaktként most itthon kell maradnia. (Így értelemszerűen nekem is.)

Kicsit más ez a mostani karantén, mint tavasszal, mert szigetként vagyunk karanténban, a világ körülöttünk megy tovább.

Ezért is döntöttem úgy, hogy megírom nektek a történetünket

és menet közben is fogok hozni több epizódot, amik velünk történnek, ahogy megéljük a helyzetet és ahogy megoldjuk, mert egyre több, szintén karanténba kerülő családról értesülök.

Tavasszal mindannyian egyszerre voltunk karanténban, ugyanabban a helyzetben, és bár ott nem láttuk a végét, de valahogy sokkal stabilabban ott tudtunk menni egymás számára a hasonló helyzet okán. Nagyon hasonlót éltünk át, mégha sokszor láthattuk, hogy egészen máshogy éljük meg.

Most szeretnék a történetünkkel egy kis kapaszkodót nyújtani nektek, ha éppen ti is karanténban vagytok, vagy akár ha később lesztek ebben a helyzetben.

Szóval hamarosan hozom az első epizódot. 🙂
Nyomjatok valamilyen lájkot, vagy írjatok, hogy lássam, érdekel-e egyáltalán valakit!
(Ezt a facebook csoportomban a mai napi azonos tartalmú poszt alatt tudjátok megtenni, illetve itt, hozzászólásként a bejegyzés alatt.)😘

Szép, vidán mapot, vagy éppen nyugis, pihentető éjszakát kívánok Nektek! 😘

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel is, beszélgessetek egy jót róla!

Örülök, hogy velem tartottál néhány gondolat erejéig!
Szeretettel ajánlom Neked a többi blogbejegyzésemet is! Térj be máskor is, sok érdekes gondolattal, gyereknevelési ötlettel, észrevétellel, és elgondolkodtató, szórakoztató írással várlak!

Kattints ide és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, hogy ne maradj le az újdonságokról és eseményekről!

Szeretettel várlak a Tegyük könnyebbé az anyaságot című facebook csoportomban, ahol támogató és biztonságos légkörben, ítélkezés nélkül beszélgetünk ilyen és hasonló kérdésekről, illetve bármiről, ami a mindennapjainkban felmerül. Az anyaságról – tabuk nélkül.

Az írásaimban érintett témákkal kapcsolatos kihívásokkal szembesülsz az életedben? Örömmel segítek ha kérdéseid vannak, vagy támogatlak az elakadásaidból kivezető úton és a gyereknevelésben hiteles, ezáltal magabiztos önmagad megtalálásában.

Megosztanád velem a gondolataid? Szeretettel várom üzeneted!

 

Öltözködős huzavona

/0 Hozzászólások/in , , /by

Beköszöntött az ősz, a reggelek már igencsak csípősek. Ilyenkor időnként szembekerülhetünk csemetéink tiltakozásával, eddig olyan könnyű volt öltözni, hipp-hopp elindulni, most meg… “Nem akaroook vastag pulcsit venni! Nem akarooook kabátot venni!”

Ismerős a fenti jelenet Neked is?

Teljesen érthető, hogy megszokták a könnyű, kényelmes ruhákat, az egyszerű öltözést a gyerekeink és most hirtelen macerásnak, kényelmetlennek hathat a sok ruha. Vannak olyan darabok, például a zokni, a zárt cipő, amelyeket szorító érzés lehet viselni a nagy csupasz szabadság után.

Bölcsis, ovis korban pedig ilyenkor kezdődik a huzavona, az alkudozás, kérlelés. A gyerekek makacskodnak, ragaszkodnak az elképzeléseikhez, mi pedig igyekszünk mindenáron valahogy rájuk könyörögni a ruhákat. Kész is az egymásnak feszülés, ami könnyen valamelyik résztvevő kiborulásához vezethet. De az egészen biztos, hogy sok időt és energiát igényel így a készülődés.

Egy trükkös megoldási ötlet

Én az ilyen hirtelen hideg reggeleket úgy kezdem, hogy pizsamában kiküldöm a gyerekeimet a teraszra, döntsék el, milyen ruha szükséges. Többnyire döbbenten megállnak egy pillanatra a kitárt teraszajtóban, aztán gyorsan becsukják. 🙂

Majd bejelentik, hogy naaaagyon meleg ruha kell.

Mivel nem én mondom meg, leveszem róluk azt a terhet, hogy muszáj legyen nekik a velem ellenkezést játszani. Rájuk bízom, övék a felelősség, és ilyen témákban tudnak is élni vele. Nem akarnak fázni. (ovis korúak) A kislányom volt már, hogy elkeseredett, mert ő szoknyában akart menni, de ilyen hidegben fázni fog a lába. Ezeket a kívánságokat, ha lehet, segítek megoldani. Annyi egymásnak feszülős ügyünk van így is, hogy aminek csak lehet, elejét veszem.

Sokkal együttműködőbbek a gyerekek, ha a saját meggyőződésükből vagy elhatározásukból teszik, amit egyébként mi is kérnénk tőlük.
Érdemes keresni, vajon hogyan láthatják be, hogy az szükséges és hozhatják meg ők a döntést.

 

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel is, beszélgessetek egy jót róla!

Örülök, hogy velem tartottál néhány gondolat erejéig!
Szeretettel ajánlom Neked a többi blogbejegyzésemet is! Térj be máskor is, sok érdekes gondolattal, gyereknevelési ötlettel, észrevétellel, és elgondolkodtató, szórakoztató írással várlak!

Kattints ide és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, hogy ne maradj le az újdonságokról és eseményekről!

Szeretettel várlak a Tegyük könnyebbé az anyaságot című facebook csoportomban, ahol támogató és biztonságos légkörben, ítélkezés nélkül beszélgetünk ilyen és hasonló kérdésekről, illetve bármiről, ami a mindennapjainkban felmerül. Az anyaságról – tabuk nélkül.

Az írásaimban érintett témákkal kapcsolatos kihívásokkal szembesülsz az életedben? Örömmel segítek ha kérdéseid vannak, vagy támogatlak az elakadásaidból kivezető úton és a gyereknevelésben hiteles, ezáltal magabiztos önmagad megtalálásában.

Megosztanád velem a gondolataid? Szeretettel várom üzeneted!

Hogyan beszéljünk gyerekeinkkel a halálról? Mit mondjunk a temetőről?

/0 Hozzászólások/in , , /by

Mostanában, halottak napja környékén nagyobb a valószínűsége, hogy szóba kerül a gyerekeinkkel az elmúlás témája, különösen, ha temetőbe is kilátogatunk.

Hogyan beszéljünk erről?

Az ilyen “kényes” témákról, amelyeknél tartunk attól, hogy a gyerekünk hogyan tudja feldolgozni a hallottakat, akkor érdemes beszélni, ha ők kérdeznek. Akkor pedig a saját szintjükön válaszolni nekik.

A temető témánál amiatt szoktunk izgulni, hogy félelmetes lesz nekik. Valószínűleg azért, mert bennünk is van ezzel a témával kapcsolatos félelem.

Én eleinte azt mondtam a gyerekeimnek, hogy az a temető, ott emlékeznek az emberek azokra, akiket szerettek, de már meghaltak. (Igen, így, nevén nevezve, mert nem akartam, hogy félreértsék a “nincs velünk”, vagy “elment” kifejezéseket, későbbi ijedelmekre adva okot.)

Innentől arra terelődött a szó, hogy mi az a halál.
Itt először jöhetnek a saját élmények, a döglött bogártól kezdve… A gyerekek, tapasztalatom szerint egészen természetesen kezelik a dolgot, ha nem ijesztjük meg őket, vagy nem látnak rajtunk túl nagy ellenállást.

Eleinte azt mondtam a gyerekeimnek, hogy ha valaki nagyon-nagyon öreg, akkor, ha a teste nem tud tovább működni, leáll, ez a halál.
Itt kérdezgettek, hogy akkor nem mozog/eszik, stb. Mondtam, hogy igen.
Kérdezték, hogy akkor mi lesz azzal, akinek leáll a teste? Itt lehet válaszolni mindenkinek világnézeti meggyőződése szerint. Ezt fontosnak tartom, hogy azt mondjuk és úgy, ahogy hisszük, mert az lesz hiteles és megnyugtató a gyerekünk számára.

Aztán beszéltünk arról is, hogy akik tovább élnek, azok szomorúak, hogy többet nem lehetnek együtt azzal, aki meghalt, ezért szoktak sírni.
Sokat gondolnak rá és továbbra is szeretik és emlékeznek rá, mesélnek róla.

Ennyi sokáig elég is volt.
Aztán jóval később jött a képbe, hogy a temetőbe tényleg eltemetik a testet.

A gyerekre finoman figyelve vegyünk részt a beszélgetésben!

Az ilyen beszélgetésekbe mindig csak annyira érdemes belemenni, amennyit a gyerek kérdez. Leáll, nem kérdez tovább, ha neki elég annyi magyarázat.

Figyeljük őket és a reakcióikat végig! Így nem futunk bele abba a hibába, hogy zavarunkban olyan részleteket is elmesélünk, amire már valójában nem kíváncsi a gyerek és ijesztő, vagy túl sok a számára. A gyerekek éppen addig kérdeznek, amíg a válasz befogadható. Amint megkapták a választ, vagy túl sok lenne, nem kérdeznek tovább.

Ha valamire nem tudunk hirtelen válaszolni, vissza is lehet kérdezni: “Szerinted miért/mi az?”, néha egész jó áthidaló válaszokat adnak ők maguk, ami az ő szintjükön igaz, mi pedig látjuk, mennyire informált, mire érzett rá maga, mit tud befogadni. (Esetleg az óvodából hozott rémisztő, téves értesüléseket is helyre tehetjük, mert ilyenkor előkerülnek. Óvodásoknál ilyen kényes témáknál eleve kezdhetjük ezzel a beszélgetést: “mit tudsz te erről?”).

Az is számít, hogy téged hogyan érint a halál témája

Fontos, hogy magunkban is rendezzük a viszonyunkat ezekkel a témákkal, hogy a beszélgetésnél ne adjuk át a saját feszültségeinket.

Ez néha egyedül túl nagy falat, mert traumáink vannak az elvesztett szeretteinkkel, esetleg gyerekkorunkból hozunk mára elfelejtett eredetű félelmeket, vagy a családi minták, és a halálról alkotott kollektív gondolkodás nehezítik ezt meg.

Ezekben az esetekben tudok segíteni, hogy félelmeidet, meg nem oldott feszültségeidet le tudd tenni és megtaláld a módját, ahogy erről a gyermekeddel nyugodtan beszélgethetsz.

Keress meg, szeretettel segítek! Tedd le a terheidet, és élj könnyedebben!


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel is, beszélgessetek egy jót róla!

Örülök, hogy velem tartottál néhány gondolat erejéig!
Szeretettel ajánlom Neked a többi blogbejegyzésemet is! Térj be máskor is, sok érdekes gondolattal, gyereknevelési ötlettel, észrevétellel, és elgondolkodtató, szórakoztató írással várlak!

Kattints ide és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, hogy ne maradj le az újdonságokról és eseményekről!

Szeretettel várlak a Tegyük könnyebbé az anyaságot című facebook csoportomban, ahol támogató és biztonságos légkörben, ítélkezés nélkül beszélgetünk ilyen és hasonló kérdésekről, illetve bármiről, ami a mindennapjainkban felmerül. Az anyaságról – tabuk nélkül.

Az írásaimban érintett témákkal kapcsolatos kihívásokkal szembesülsz az életedben? Örömmel segítek ha kérdéseid vannak, vagy támogatlak az elakadásaidból kivezető úton és a gyereknevelésben hiteles, ezáltal magabiztos önmagad megtalálásában.

Megosztanád velem a gondolataid? Szeretettel várom üzeneted!

Te szoktad csikizni a gyereked?

/0 Hozzászólások/in , /by
A szakértői csoportban felmerült ma a csikizés téma. 
Te szoktad csikizni a gyereked?
És vannak esetleg emlékeid gyerekkorodból, mikor téged csikiztek?
 
Nekem vannak rossz emlékeim gyerekkoromból, amikor már fájt a nevetés, de közben nem tudtam szólni, vagy vicces tiltakozásnak vették.
Már viszonylag kis csikizést is kontrollvesztésnek éltem meg.
 
És ma már szerencsére a szakértők is felhívják a figyelmet ezekre a szempontokra.
 
Ezért ide is hoztam a válaszomat. 🙂 
 
Jó mókának találjuk a csikizést, mert édesek a gyerekek, ahogy kacagnak, ráadásul ehhez szoktunk, velünk is csinálták, de én óvatosságra intek mindenkit ezzel kapcsolatban.
 
A nevetés ilyenkor reflexes reakció, független a jókedvtől. A gyerekek ilyenkor nem igazán tudják szabályozni, meddig jó, ezért nagyon kiszolgáltatottá teheti őket.
 
Ugyan testi kapcsolódás, de sokkal több odaforduló figyelem lehet egy simogatásban, ölelgetésben, masszírozásban, bújásban, vagy akár egy kiadós (gyerek irányította) birkózásban is.
 
Együtt mókázni jó, de érdemesebb olyan módon megnevettetni a gyerekeket, ami valódi jókedvből, örömből fakad és nem egy akaratlan, automatikus reakció.
 
Olyannal, aminek a kiváltásában ő is részt vesz.
 
Fotó: pixabay

Hogyan érjek meg arra, hogy el tudjam engedni bölcsibe/oviba?

/1 Hozzászólás/in , /by

Sokszor tanácsolják, hogy meg kell érni az anyának is arra, hogy el tudja engedni a gyermekét bölcsődébe, óvodába.

De hogyan? Mit tudsz tenni ennek érdekében?

Első körben magadban nézd meg, hogy mi okozza az ellenérzést.

  • maga az elválás, hogy most kicsit eltávolodtok egymástól (fizikailag)
  • aggódás
  • rossz saját élmények, emlékek
  • más

Ha az elválás okozza a rossz érzéseidet, akkor azt javaslom, gondold végig, hogy mennyi muníciót kapott tőled a gyereked, amivel most tesz egy lépést a világ felé. Egyre ügyesebb, okosabb, önállóbb, és ezt büszkén nézheted, hiszen a batyujában azokkal a dolgokkal indul, amiket tőled kapott. Emellett továbbra is te maradsz neki a legfontosabb, és ő neked. A kapcsolatotok e tekintetben nem változik.

Már elég nagy, máshonnan is be tud fogadni kapcsolatokat, hatásokat, ezek is alakítani fogják őt, miközben te tovább egyengeted az útját. Meg lesz a maga kis élete a bölcsiben, oviban, amit megoszt majd veled, a te véleményed, támogatásod lesz továbbra is még jó darabig a legfontosabb. Büszkén figyelheted, ahogy nyílik, ha a támogatásoddal készen áll erre, akkor szuper munkát végeztél.
Ez a fejlődés, ez történik éppen.

 

Ha aggódsz érte, az egy összetettebb kérdés, a bejegyzés keretében röviden annyit tudok írni, remélem, sikerül átadnom röviden a lényeget, hogy ha vannak konkrét dolgok, ami miatt aggódsz, azt járd körbe, beszéld meg az óvónőkkel, hogy megnyugodhass. Nagyon sok helyzettel találkoztak már, rengeteg megoldás van a tarsolyukban.

Ha általános az aggódásod és sokszor visszatér, akkor vegyél néhány nagy levegőt, lassan fújd ki, és kezdj el a gyerekedre és erre a helyzetre szeretettel és bizalommal (hogy minden jól fog sikerülni) nézni. Ha jönne az aggódás, küldj neki szeretetet a szívedből.

Gondolhatsz arra is, hogy eddig szeretettel nevelted, ő egy kedves gyerek, és szakemberek vigyáznak rá, a korosztálya számára érdekes tevékenységekkel várják minden nap, jó ott neki. Délután pedig megszeretgetitek egymást.

 

Ha saját negatív élményeid szorongatnak, akkor is meg tudod tenni, hogy a konkrétumoknak, ami neked a rossz élményt okozta, utánakérdezel, pl hogy mit tesznek az óvónők ilyen esetben. Ha megnyugtató választ kapsz, remélhetőleg megnyugszol.

Ha más a probléma okozója, akkor is nézd meg, milyen részleteknek tudsz úgy utánakérdezni, hogy számodra megnyugtató legyen.

Az is előfordulhat, hogy magadat érzed rossznak, amiért másra hagyod a gyermeked. Bűntudatot érzel, amiért “elhagyod”. Ennek az érzésnek az intenzitása nagy eltéréseket mutathat, néha alig észrevehető, de előfordul egészen kétségbeejtően erős bűntudat is.

Ezek az érzések tudattalanul irányítják a gondolatainkat, ritkán látunk rá a gyökerükre tudatosan, családi, társadalmi minták rögzülései, amik miatt szerepkonfliktusokat élünk meg.
Ezeket az érzéseket logikus érvekkel nem tudjuk elnyomni, vissza-vissza térnek. Úgy tudunk túl lenni rajtuk, ha ránézünk ezekre a mélyből mozgató motívumokra, és átírjuk ezeket.

 

A felsorolt problémát okozó lehetőségekre első körben magadban nézz rá, gondold át, melyek jelenthetnek gondot Nálad is, mennyire zavaróak, gyakoriak.
Előfordul, hogy az ilyen megakadásokat nem tudjuk önállóan kibogozni, vagy túl lépni rajtuk, szükség lehet külső segítségre, aki kívülről látja a problémát.

Ha úgy érzed, szükséged lenne rá, nyugodtan keress meg, szívesen segítek. Elérhetőségeimet ide kattintva találod.

Vagy csatlakozz a hamarosan induló online Beszoktatás tréningemhez, ahol ehhez is adok segítséget.

Ha magadban rendbe teszed a bölcsibe/oviba lépéssel kapcsolatos rossz érzéseket, megtalálod a kényelmes szerepedet ebben az időszakban is, akkor sokkal nagyobb biztonságot tudsz nyújtani a gyermekednek, ebben a számára kihívásokkal teli időszakban.

Kis önismeret a húsvéti locsolkodáskor

/0 Hozzászólások/in , /by

Idősebb férfi ismerős locsolni készül, férjem kedvesen megkéri, hogy a kislányainkat inkább csak vízzel locsolja (tavaly véresre marta a kölni a fejbőrüket). Látom a locsolónk arcán, hogy zokon veszi a kérést és inkább egyáltalán nem locsol, sőt, a kislányok által készített tojás-sütikből sem kér. Kedvesen megköszönöm a megértését és továbblépek.

Mi történt?
Kértük, hogy ne tegyen kölnit a fejükre és így történt. Kedvesek voltunk végig.

Innentől az ő döntése, hogy mivel tölti a következő 10 percét. Duzzogással, vagy jókedvűen folytatjuk a beszélgetést.

Az én részemről pedig az én döntésem! Fennakadok a duzzogásán, vagy megértem, hogy ez az ő döntése és nem kell, hogy hatással legyen rám, hiszen én kedves voltam vele.

Két éve még egy ilyen után az egész napom elemezgetéssel telt volna, mit és hogyan kellett volna mondanom, hogy ne sértsem meg. Mit mondhatnék így utólag, hogy megbékéljen?

Nagyon örülök, hogy ezt a gondolkodásmódot magam mögött hagytam. Ha én kedvesen kértem, ő pedig azzal a játszmával akarja tölteni a napját, hogy bennem bűntudatot keltsen, tegye. De nekem nem kell ebben részt venni!

Nem hagyom, hogy belerángasson. Én döntök a saját hangulatomról, másokéért pedig a kedvességen túl nem tartozom felelősséggel.

Ennyi a kedves de egyértelmű határszabás. Ha félsz megtenni a duzzogás miatt, vagy utána a bűntudatkeltős játszma
mégis beszippant, akkor érdemes megvizsgálni, miért és mivel hat rád a másik fél.

Húsvétra szeretettel

/0 Hozzászólások/in /by

Szép húsvétot kívánok nektek, sok örömteli találkozással, gyerekkacajjal, és közös élményekkel!

A húsvét, ahogy mondja a napokban a facebook mindenfelé, függönymosás nélkül is eljön!

Mégis, ilyenkor ösztönösen késztetést érezhetsz arra, hogy takaríts.

Azt javaslom, figyelj befelé is, bátran tegyél rendet a fejedben, a lelkedben is!
Szépen, gyengéden a saját ritmusodban, nem kell sietni. Ne fáraszd le magad a takarítással, figyelj magadra közben és inkább töltődj fel általa!

Lélegezz nagyokat, élvezd a tavaszt, a természetet, a megújulást, a frissességet!

Babával otthon – Nem vagyok önmagam?

/0 Hozzászólások/in , , /by

A babánkkal otthon töltött időszak nehézségeit és ezek megoldási lehetőségeit járom körbe – mindig újabb szempontok alapján – a Babával otthon sorozatomban.
Első témám az volt, amikor nincs időnk magunkra, aztán arról írtam, amikor nincs segítségünk.

A most választott megközelítésemnek nehezen adtam címet, semelyiket sem érzem igazán jónak, nem sikerül egy ilyen összetett témának a lényegét néhány szóban megfogni.

Arról szeretnék írni, amikor nem tudunk kedvesek, türelmesek lenni magunkkal,

nem tudjuk elfogadni magunkat, elkopik az önszeretet (ha egyáltalán volt eredetileg), és elsodródunk annak a közeléből is, hogy mit szerettünk igazán, mire van szükségünk testileg és lelkileg.
Nekünk. Nem másnak.

Odáig fajulhat ez, hogy amikor hozzájutunk egy óra szabadidőhöz, nem is tudjuk, csak takarítással, háztartási munkával, vagy alvással tölteni. Esetleg vásárlással. Ha ezeket nem lehet, gyakran nem is tudjuk, mi esne jól.

Voltam ilyen helyzetben.

Rám szóltak, hogy töltődjek egy órát, csináljak valamit, ami kikapcsolódás. És akkor rádöbbentem, hogy baj van. Elvesztettem magam valahol út közben. Álltam döbbent arccal és fogalmam sem volt, hogy mit kéne csinálnom, ami nekem jó. Azt tudtam csak, mit kéne csinálni, volt rengeteg teendő, én meg csak úgy töltődjek? Jó, igaz, talán szükségem lenne rá. De hogyan csináljam? Mi töltene fel? – és nem jutottam semmire.
Utolsó szalmaszál volt, hogy mit szerettem csinálni régen? Emlékezni még megy.

Ez elég mellbevágó élmény volt, onnantól figyeltem, mi esne jól. Figyeltem a belső vágyaimra. Ez az első lépés. Ma már rengeteg olyan dolgot csinálok, ami nekem öröm, engem épít, nekem fontos (és ez sokszor úgy valósul meg, hogy nem kell választanom, mert a gyerekeimnek is jó). Azt is látom, ahogy ezáltal megváltoztam, sokkal gazdagabb belső képet mutatok így a gyerekeimnek.

Miért kerülünk ilyen helyzetbe mikor anyák leszünk?

Miért hajszoljuk a tökéletességet minden erőnkkel?
Miért soroljuk magunkat az utolsó helyre?
Miért érjük be mi a legkevesebbel, miközben mindenkinek a legjobbat akarjuk adni?

A választ a családi, társadalmi mintáinkban találhatjuk meg. Amint anyává válunk, azonosulunk ezzel a szereppel és automatikusan elkezdenek bennünk működni az anyasággal kapcsolatos mintázatok tudat alatt.
 
Lehet, hogy egyes dolgokat tudatosan igyekszünk máshogy csinálni, mégis az alapmotívumok, érzések hasonló formában megjelennek. Ilyen például a bűntudat, a szégyen, amivel erősen le tudjuk magunkat korlátozni.

Ilyen érzések,

  • hogy nem vagyok elég jó anya,
  • hogy anyaként ezt nem tehetem meg,
  • hogy egy anya ilyet nem csinál,
  • milyen anya az, aki….
  • Mi az anya dolga a családban, a kötelessége, rangja…

A szüleink szava járásán is rajtakaphatjuk magunkat, még akkor is, ha megfogadtuk, hogy mi ilyet soha. Szavak – érzések – béklyók, ugyanaz a minta, akár sok generáción át.

A saját anyaságunkat magunkban megtalálni,

mindenki más elképzelésétől függetlenül akkor tudjuk, ha ezekből a mintákból kilépünk. Onnantól kezdődik az, hogy milyen szeretnék lenni, a családomnak valójában mire van szüksége, nekem mi a fontos, miben érzem jól magam, miben vagyok hiteles.

És nem utolsó sorban: nem adjuk tovább ezt a kupac nehéz láncot a gyerekeinknek.

Ebben tudok segíteni és eköré építem a tréningjeimet is, amiknek a lényege, hogy az általánosan felmerülő nevelési kérdésekre találd meg a TE MEGOLDÁSOD.
Ami veled összhangban van, ezért tudod működtetni a családodban.