Eltávolodás a gyermektelen barátnőktől

Tegnap volt egy nagyon kedves és tanulságos beszélgetésem egy gyermektelen huszonéves fiatal hölggyel.

Elmondta, hogy van egy barátnője, akinek kisgyerekei vannak, és rendszeresen szoktak találkozni. A legutóbbi találkozásukkor a gyerekek a földön hasalva játszottak és ő nem értette miért nem szóltak rájuk a szüleik, miért nem a széken ülve játszanak.

Én ugye, elég sok kisgyereket láttam testközelből már az elmúlt években, ezért őszintén szólva kicsit meghökkentem a kérdésén, de ezek szerint ő nem nagyon volt még kisgyerekek között.

Nem ebben a közegben él.

Ezért inkább visszakérdeztem, mi zavarta őt ebben, hogy a gyerekek a földön játszottak.

Kiderült, őt az aggasztotta, hogy esetleg felfáznak és kicsit zavarta, hogy ez a furcsaság, hogy ők a földön játszanak, fel sem tűnt a szüleiknek.

De nem merte megkérdezni a szülőket, nehogy megbántsa őket, mert nagyon sértődékenynek tapasztalja a fiatal anyukákat, ezért inkább tőlem kérdezte ezt meg, mert tudta, a kisgyerekek fejlődésével nevelésével foglalkozom, és éppen anyukákat támogatok ezen a területen.

Elmondtam neki, hogy nagyon örülök, hogy feltette ezt a kérdést, mert úgy látom, a gyerekesek és a gyerektelenek közötti gyakori konfliktusok fő oka az ismeretek hiánya. Az anyákat sokszor bántja, hogy eltávolodnak a gyermektelen barátnők.

Azért nem tűnt fel ez a szülőknek, mert a gyerekek egész nap ezt csinálják. 🙂 Ez a normális, nekik nagyobb térre és másfajta mozgásra van szükségük, nem tudnak egy széken megülni egész nap.

Őszintén meglepődött, hogy ez teljesen természetes.
Így, hogy teljesen nyitottan és egy kérdéssel tudtam felé fordulni, megláthattam, hogy a kérdésében, csodálkozásában semmiféle bántó szándék nincs. Egész egyszerűen nem érti, ami történik, nem volt még ilyen helyzetben és nincsen tapasztalata.

Mindeközben azt is tökéletesen el tudom képzelni, hogy ezt egy kisgyerekes anyuka sértésnek veszi.

Az ő következő kérdése is ez volt, hogy miért és hogyan bírunk megsértődni egy egy ilyen teljesen ártatlan kérdésen. Őszintén szeretné ezt megérteni, mert úgy érzi, a barátnőjével eltávolodnak emiatt. Ő pedig már nem is tudja, hogy mit kérdezhet meg, mert nem akarja megbántani.

Elmeséltem neki, mennyi elvárás vesz minket körül, mennyi ítéletet kapunk, plusz a tökéletességre való törekvésünk miatt mennyire bizonytalanok tudunk lenni. Sok ilyen tapasztalat után már akár egy egyszerűen értetlen kérdést is támadásnak érzékelünk, éppen a bizonytalanságunk miatt.

Ezen is őszintén csodálkozott. Azt mondta, ő csodálja barátnőjét, látja hogy imádják a gyerekei, és példaértékű harmonikus családnak látja őket. Ez nyilvánvalóan az anyuka, a barátnője érdeme.
Nem is sejtette, hogy esetleg bizonytalan lehet.

Megkönnyebbült.

Így már érti a barátnője egy sor régebbi reakcióját és legközelebb fog mesélni neki erről a beszélgetésünkről. Elmondja neki, mennyire csodája őt anyaként, és hogy a kérdései mögött valódi érdeklődés van, neki a gyerekezésben tényleg minden újdonság, sok mindent nem ért.

Igazán megörült ennek az újfajta rálátásának, és a beszélgetés végén már ragyogott hogy ezzel a tudással, és így, hogy erről már nyíltan beszélhet a barátnőjével, újra közelebb kerülhetnek egymáshoz, ami biztosan mindkettőjük számára sokat fog jelenteni. Nem érzik majd értetlen, kritikus, mindent jobban tudó gyerektelen barátnőnek, már tudja, hogyan kérdezzem, kezdeményezzen beszélgetést.

Utána elméláztam, hogy a kisgyerekes barátnőnek mennyire sokat adhat az, hogy ennyire törődik vele a régi, még gyermektelen barátnője, és így sokkal nagyobb az esély, hogy nem fog megszakadni idővel ez a régi-régi kapcsolat.

Mennyi félreértést és konfliktust okozhat az, ha feltételezzük és ténynek vesszük, ahelyett, hogy megkérdeznénk a másik valódi szándékait!

Te hogyan reagálsz, ha valaki fura/beszólásgyanús dolgokat kérdez?

 

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel is, beszélgessetek egy jót róla!

Örülök, hogy velem tartottál néhány gondolat erejéig!
Szeretettel ajánlom Neked a többi blogbejegyzésemet is! Térj be máskor is, sok érdekes gondolattal, gyereknevelési ötlettel, észrevétellel, és elgondolkodtató, szórakoztató írással várlak!

Kattints ide és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, hogy ne maradj le az újdonságokról és eseményekről!

Szeretettel várlak a Tegyük könnyebbé az anyaságot című facebook csoportomban, ahol támogató és biztonságos légkörben, ítélkezés nélkül beszélgetünk ilyen és hasonló kérdésekről, illetve bármiről, ami a mindennapjainkban felmerül. Az anyaságról – tabuk nélkül.

Az írásaimban érintett témákkal kapcsolatos kihívásokkal szembesülsz az életedben? Örömmel segítek ha kérdéseid vannak, vagy támogatlak az elakadásaidból kivezető úton és a gyereknevelésben hiteles, ezáltal magabiztos önmagad megtalálásában.

Megosztanád velem a gondolataid? Szeretettel várom üzeneted!

Karácsony

Boldog, békés, nevetésben, ölelésben és örömteli találkozásokban bővelkedő Karácsonyt kívánok!
Milyen csodában lesz részünk idén karácsonykor?
Hogyan tudjuk ezt észrevenni és megélni?

Hogyan beszéljünk gyerekeinkkel a halálról? Mit mondjunk a temetőről?

Mostanában, halottak napja környékén nagyobb a valószínűsége, hogy szóba kerül a gyerekeinkkel az elmúlás témája, különösen, ha temetőbe is kilátogatunk.

Hogyan beszéljünk erről?

Az ilyen “kényes” témákról, amelyeknél tartunk attól, hogy a gyerekünk hogyan tudja feldolgozni a hallottakat, akkor érdemes beszélni, ha ők kérdeznek. Akkor pedig a saját szintjükön válaszolni nekik.

A temető témánál amiatt szoktunk izgulni, hogy félelmetes lesz nekik. Valószínűleg azért, mert bennünk is van ezzel a témával kapcsolatos félelem.

Én eleinte azt mondtam a gyerekeimnek, hogy az a temető, ott emlékeznek az emberek azokra, akiket szerettek, de már meghaltak. (Igen, így, nevén nevezve, mert nem akartam, hogy félreértsék a “nincs velünk”, vagy “elment” kifejezéseket, későbbi ijedelmekre adva okot.)

Innentől arra terelődött a szó, hogy mi az a halál.
Itt először jöhetnek a saját élmények, a döglött bogártól kezdve… A gyerekek, tapasztalatom szerint egészen természetesen kezelik a dolgot, ha nem ijesztjük meg őket, vagy nem látnak rajtunk túl nagy ellenállást.

Eleinte azt mondtam a gyerekeimnek, hogy ha valaki nagyon-nagyon öreg, akkor, ha a teste nem tud tovább működni, leáll, ez a halál.
Itt kérdezgettek, hogy akkor nem mozog/eszik, stb. Mondtam, hogy igen.
Kérdezték, hogy akkor mi lesz azzal, akinek leáll a teste? Itt lehet válaszolni mindenkinek világnézeti meggyőződése szerint. Ezt fontosnak tartom, hogy azt mondjuk és úgy, ahogy hisszük, mert az lesz hiteles és megnyugtató a gyerekünk számára.

Aztán beszéltünk arról is, hogy akik tovább élnek, azok szomorúak, hogy többet nem lehetnek együtt azzal, aki meghalt, ezért szoktak sírni.
Sokat gondolnak rá és továbbra is szeretik és emlékeznek rá, mesélnek róla.

Ennyi sokáig elég is volt.
Aztán jóval később jött a képbe, hogy a temetőbe tényleg eltemetik a testet.

A gyerekre finoman figyelve vegyünk részt a beszélgetésben!

Az ilyen beszélgetésekbe mindig csak annyira érdemes belemenni, amennyit a gyerek kérdez. Leáll, nem kérdez tovább, ha neki elég annyi magyarázat.

Figyeljük őket és a reakcióikat végig! Így nem futunk bele abba a hibába, hogy zavarunkban olyan részleteket is elmesélünk, amire már valójában nem kíváncsi a gyerek és ijesztő, vagy túl sok a számára. A gyerekek éppen addig kérdeznek, amíg a válasz befogadható. Amint megkapták a választ, vagy túl sok lenne, nem kérdeznek tovább.

Ha valamire nem tudunk hirtelen válaszolni, vissza is lehet kérdezni: “Szerinted miért/mi az?”, néha egész jó áthidaló válaszokat adnak ők maguk, ami az ő szintjükön igaz, mi pedig látjuk, mennyire informált, mire érzett rá maga, mit tud befogadni. (Esetleg az óvodából hozott rémisztő, téves értesüléseket is helyre tehetjük, mert ilyenkor előkerülnek. Óvodásoknál ilyen kényes témáknál eleve kezdhetjük ezzel a beszélgetést: “mit tudsz te erről?”).

Az is számít, hogy téged hogyan érint a halál témája

Fontos, hogy magunkban is rendezzük a viszonyunkat ezekkel a témákkal, hogy a beszélgetésnél ne adjuk át a saját feszültségeinket.

Ez néha egyedül túl nagy falat, mert traumáink vannak az elvesztett szeretteinkkel, esetleg gyerekkorunkból hozunk mára elfelejtett eredetű félelmeket, vagy a családi minták, és a halálról alkotott kollektív gondolkodás nehezítik ezt meg.

Ezekben az esetekben tudok segíteni, hogy félelmeidet, meg nem oldott feszültségeidet le tudd tenni és megtaláld a módját, ahogy erről a gyermekeddel nyugodtan beszélgethetsz.

Keress meg, szeretettel segítek! Tedd le a terheidet, és élj könnyedebben!


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel is, beszélgessetek egy jót róla!

Örülök, hogy velem tartottál néhány gondolat erejéig!
Szeretettel ajánlom Neked a többi blogbejegyzésemet is! Térj be máskor is, sok érdekes gondolattal, gyereknevelési ötlettel, észrevétellel, és elgondolkodtató, szórakoztató írással várlak!

Kattints ide és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, hogy ne maradj le az újdonságokról és eseményekről!

Szeretettel várlak a Tegyük könnyebbé az anyaságot című facebook csoportomban, ahol támogató és biztonságos légkörben, ítélkezés nélkül beszélgetünk ilyen és hasonló kérdésekről, illetve bármiről, ami a mindennapjainkban felmerül. Az anyaságról – tabuk nélkül.

Az írásaimban érintett témákkal kapcsolatos kihívásokkal szembesülsz az életedben? Örömmel segítek ha kérdéseid vannak, vagy támogatlak az elakadásaidból kivezető úton és a gyereknevelésben hiteles, ezáltal magabiztos önmagad megtalálásában.

Megosztanád velem a gondolataid? Szeretettel várom üzeneted!

Hányfelől eredhetnek a beszoktatással kapcsolatos aggályaink?

A beszoktatást is ezer féleképpen közelítjük meg, a legkülönfélébb módon vegyített aggódással és félelmekkel. Mostanában sokatokkal beszélgetek erről.

Nézzük meg a beszoktatással kapcsolatos félelmeinket alaposabban!

Ha jobban a mélyére ásunk, akkor ezek (is) ezer szálon kötődnek a saját belső világunkhoz.

  • Hogy nekem milyen volt ovisként,
  • hogyan éltem meg az anyukámmal való viszonyom,
  • vagy mondjuk a közösséggel,
  • milyen élményeim vannak az új dolgokba kezdéssel,
  • az ismeretlennel,
  • vagy milyen tapasztalataim vannak az elválással kapcsolatban…

A régi élmények lenyomatot hagytak bennem és ezek alapján vetítem előre azt, amitől tartok. Hatnak rám.

Nap mint nap tapasztalom, mennyire tudnak korlátozni!

Ezekkel is dolgozom és azt rendszeresen átélem, mennyire felszabadító, mikor jobban szemügyre vesszük, miért is működünk így, és rádöbbenünk az okokra.

Már a felismerések is megkönnyebbítőek, és aztán fokozatosan, mindig amennyire képesek vagyunk, kicsi, vagy nagy lépésekben letesszük ezeket a béklyókat. És tiszta lappal indulunk a jövő felé.

Csodálatos folyamat és mennyit megtudunk közben a saját működésünkről, ami szintén szabadságot ad!

Szeretnél te is megszabadulni a múltbéli események visszahúzó erejétől és végre ezektől függetlenül élni, vagy meghozni a döntéseidet?

Jó hírem van: van megoldás!

Gyere el hozzám konzultációra, ahol csak rád figyelek, felfejtjük, mi áll az aggódásod hátterében és akciótervet készítünk, merre indulj, hogy felszabadulhass a nyomása alól.

Jelentkezz most, írj üzenetet, mert fogyóban vannak az időpontjaim és hamarosan itt a nyári szünet, amikor jóval kevesebb időpontot tudok majd kiadni.

Babával otthon – Nem vagyok önmagam?

A babánkkal otthon töltött időszak nehézségeit és ezek megoldási lehetőségeit járom körbe – mindig újabb szempontok alapján – a Babával otthon sorozatomban.
Első témám az volt, amikor nincs időnk magunkra, aztán arról írtam, amikor nincs segítségünk.

A most választott megközelítésemnek nehezen adtam címet, semelyiket sem érzem igazán jónak, nem sikerül egy ilyen összetett témának a lényegét néhány szóban megfogni.

Arról szeretnék írni, amikor nem tudunk kedvesek, türelmesek lenni magunkkal,

nem tudjuk elfogadni magunkat, elkopik az önszeretet (ha egyáltalán volt eredetileg), és elsodródunk annak a közeléből is, hogy mit szerettünk igazán, mire van szükségünk testileg és lelkileg.
Nekünk. Nem másnak.

Odáig fajulhat ez, hogy amikor hozzájutunk egy óra szabadidőhöz, nem is tudjuk, csak takarítással, háztartási munkával, vagy alvással tölteni. Esetleg vásárlással. Ha ezeket nem lehet, gyakran nem is tudjuk, mi esne jól.

Voltam ilyen helyzetben.

Rám szóltak, hogy töltődjek egy órát, csináljak valamit, ami kikapcsolódás. És akkor rádöbbentem, hogy baj van. Elvesztettem magam valahol út közben. Álltam döbbent arccal és fogalmam sem volt, hogy mit kéne csinálnom, ami nekem jó. Azt tudtam csak, mit kéne csinálni, volt rengeteg teendő, én meg csak úgy töltődjek? Jó, igaz, talán szükségem lenne rá. De hogyan csináljam? Mi töltene fel? – és nem jutottam semmire.
Utolsó szalmaszál volt, hogy mit szerettem csinálni régen? Emlékezni még megy.

Ez elég mellbevágó élmény volt, onnantól figyeltem, mi esne jól. Figyeltem a belső vágyaimra. Ez az első lépés. Ma már rengeteg olyan dolgot csinálok, ami nekem öröm, engem épít, nekem fontos (és ez sokszor úgy valósul meg, hogy nem kell választanom, mert a gyerekeimnek is jó). Azt is látom, ahogy ezáltal megváltoztam, sokkal gazdagabb belső képet mutatok így a gyerekeimnek.

Miért kerülünk ilyen helyzetbe mikor anyák leszünk?

Miért hajszoljuk a tökéletességet minden erőnkkel?
Miért soroljuk magunkat az utolsó helyre?
Miért érjük be mi a legkevesebbel, miközben mindenkinek a legjobbat akarjuk adni?

A választ a családi, társadalmi mintáinkban találhatjuk meg. Amint anyává válunk, azonosulunk ezzel a szereppel és automatikusan elkezdenek bennünk működni az anyasággal kapcsolatos mintázatok tudat alatt.
 
Lehet, hogy egyes dolgokat tudatosan igyekszünk máshogy csinálni, mégis az alapmotívumok, érzések hasonló formában megjelennek. Ilyen például a bűntudat, a szégyen, amivel erősen le tudjuk magunkat korlátozni.

Ilyen érzések,

  • hogy nem vagyok elég jó anya,
  • hogy anyaként ezt nem tehetem meg,
  • hogy egy anya ilyet nem csinál,
  • milyen anya az, aki….
  • Mi az anya dolga a családban, a kötelessége, rangja…

A szüleink szava járásán is rajtakaphatjuk magunkat, még akkor is, ha megfogadtuk, hogy mi ilyet soha. Szavak – érzések – béklyók, ugyanaz a minta, akár sok generáción át.

A saját anyaságunkat magunkban megtalálni,

mindenki más elképzelésétől függetlenül akkor tudjuk, ha ezekből a mintákból kilépünk. Onnantól kezdődik az, hogy milyen szeretnék lenni, a családomnak valójában mire van szüksége, nekem mi a fontos, miben érzem jól magam, miben vagyok hiteles.

És nem utolsó sorban: nem adjuk tovább ezt a kupac nehéz láncot a gyerekeinknek.

Ebben tudok segíteni és eköré építem a tréningjeimet is, amiknek a lényege, hogy az általánosan felmerülő nevelési kérdésekre találd meg a TE MEGOLDÁSOD.
Ami veled összhangban van, ezért tudod működtetni a családodban.

Babával otthon – nincs segítségem!

Első gyermekünk születése után sokan hirtelen belecsöppenünk egy teljesen új helyzetbe. Hiába voltunk előtte akár profi, önálló, sikeres kosztümös középvezetők, otthon a babával többnyire kialvatlan, lebüfizett, időhiányos kezdők vagyunk. És a teendőknek sosem érünk a végére, a helyzet gyakran egészen kilátástalan.
Sokunknak segítsége sincs, férj dolgozik, nagyszülők szintén, vagy messze laknak, a babysitter drága, és gyakran elveinkkel ütközik.

Hogyan változtathatjuk könnyebbé ezt a helyzetet?

 

Amit lehet, szervezz ki!

Nem akkor vagy jó anya, ha a fizikai törvényeket meghazudtoló módon egyszerre babázol, másik kézzel főzöl, harmadikkal vasalsz, negyedikkel hajtogatsz, a többivel mosol, takarítasz, ügyeket intézel, stb. És mivel ez természetesen nem sikerül tökéletesen, még emellé folyamatosan elégedetlen is vagy magaddal. Ha módodban áll, rendelj ételt, vagy főzz több napra, jöjjön takarítónő, segítsenek a családtagok, amiben tudnak munkaidőn kívül, pl bevásárlás, ügyintézés, stb.

Egyértelműen érdemes a rokonokat megkérni, mert van olyan férj, aki nem veszi észre, mennyire egyedül vagy és becsavarodni készülsz. Érdemes megkérni, menjen el a babával egy órácskát sétálni a környékre, míg te pihensz, tornázol, habos kádfürdőt veszel…(NEM takarítasz!!!)

Aludj – bármikor, amikor alkalom adódik

Ha éjjel nem alszol, akkor nappal aludj, mikor a baba alszik. Ha túl keveset alszol és kimerülsz, az veszélyes is (én pl ájultam el emiatt, minden előjel nélkül, utólag borzasztó hálás voltam, hogy éppen nem volt a karomban a babám), te is emberi testben laksz, aminek véges a terhelhetősége.

Hordozz! – a baba veled mozog, biztonságban, visszanyered a két kezed

A háztartási teendők fénysebességre kapcsolhatók egy jó hordozóeszköz segítségével. A baba békésen, hozzád simulva figyelget, vagy alszik a hátadon, te pedig porszívózhatsz (igen, a középső gyerekem legjobban akkor aludt, mikor porszívóztam, vagy füvet nyírtam!), főzhetsz, közben akár zenére táncikálva.

A hordozóeszköz házon kívül is szuper, könnyedebbé válik a kimozdulás, akár kellemes erdei túrákra is lehetőség nyílik.
(A megfelelő hordozóeszköznek érdemes alaposabban utánanézni, mert fontos, hogy egészséges és kényelmes legyen mindkettőtök számára!)

Légy kreatív, kérj segítséget!

  • A rokonoktól, barátoktól, akár egészen apró dolgokban. Ha van esetleg egy unokatesód, barátnőd, akinek nincs gyereke és szívesen babázna, vagy már nagyok a gyerekei, havi egyszer egy-két órányit lehet, hogy boldogan segít, így kapsz egy kis időt.
  • Ha mindenki messze van, lehet egy kedves szomszéd lány, akivel összeismerkedtek, vagy egy idősebb néni, akinek nincs unokája, vagy messze lakik, így ő is örül a kapcsolatnak, neki is értelmet nyernek a napjai. Nem olyan lehetetlen ritkaság ez, több ilyen kapcsolatról hallottam mostanság.
  • Érdemes megkérdezni a védőnőt, van-e segítő szervezet a közelben. Ilyen például az Otthon segítünk alapítvány, rengeteg településen van helyi szervezetük, pont ilyen helyzetekben segíthetnek, bárkinek, nem szociális alapon.

Környékbeli anyukák fogjatok össze!

Együtt jobban telik az idő, a csemeték is lefoglalják egymást, közben tudtok beszélgetni. De olyat is lehet szervezni, ha már jobban ismeritek egymást, hogy egyik nap egyikőtök vigyáz mindkettőtök gyerekeire, és a másikotoknak jut egy kis szabadideje, másik nap fordítva. Ezt a cserét akár főzés, bevásárlás témában is meg lehet oldani.
 
Csodás babázós napokat kívánok!!

…hamarosan következő rész érkezik!

Babával otthon – nincs időm magamra

Első gyermekünk születése után sokan hirtelen belecsöppenünk egy teljesen új helyzetbe. Hiába voltunk előtte akár profi, önálló, sikeres kosztümös középvezetők, otthon a babával többnyire kialvatlan, lebüfizett, időhiányos kezdők vagyunk. És a teendőknek sosem érünk a végére, a helyzet gyakran egészen kilátástalan.
Sokunknak segítsége sincs, férj dolgozik, nagyszülők szintén, vagy messze laknak, a babysitter drága, és gyakran elveinkkel ütközik.

Ez komoly krízis helyzet.

Újra kell építenünk önmagunkat, az életünket.

Ráadásul hosszú ideig tart, vissza-visszatérő mélypontokkal, egy-egy fogzás vagy betegség idején. Nem lehet csak úgy átvészelni “fél lábon is kibírom” alapon, félmegoldásokkal. Hiszen minimum egy évről beszélünk, de több gyerek esetén ez komoly szakasza az életünknek időben is.

Foglalkozz magaddal is!

Ahhoz, hogy ezt hosszú távon bírjuk, sőt, jól érezzük magunkat benne, hiszen nem csak átvészelni szeretnénk gyermekeink kiskorát, meg kell találnunk ebben önmagunkat.

Mi az, amire vágyom?
Mi töltene fel?
Mire van szükségem?
– ezeket a kérdéseket gyakran akár évekig elfelejtjük feltenni magunknak, pedig roppant fontos magunkkal foglalkozni.

Mintát is adunk!

A gyerekünk a stresszkezelést, az önmagunkhoz fűződő viszonyt és a problémamegoldási stratégiáinkat ugyanúgy tanulja meg, másolja le minket figyelve, mint azt, ahogyan beszélünk, vagy ahogy eszünk. Ezt tekinti alap mintának. Nem mindegy, hogyan viszonyulok magamhoz.

Megértő, kedves, türelmes vagyok magammal?
Figyelek arra, hogy jól legyek a bőrömben?

Az érzelmi közeget is mi teremtjük a gyerekünk köré

Ebben nő fel, ezt szívja magába.
Fontos tehát, hogy jól legyünk, nem önzőség, nem a gyerekünk ellen való magunkkal is foglalkozni.

Tedd fel tehát magadnak a kérdést!

Mit szeretnél csinálni? Mire vágysz?
Akár most, ebben a pillanatban, egy apróságra, akár hosszabb távon.
– és kezdd el keresni a megvalósítás lehetőségeit!

Gyakran egészen apró dolgok kellenek egy-egy ilyen vágy megvalósításához. Gyakran csak az, hogy megfogalmazzuk és kimondjuk magunkban.
Szeretnék egyet sütizni-beszélgetni a barátnőmmel. Ezt azonnal el lehet kezdeni szervezni!
Szeretnék eljárni rendszeresen tornázni. Keressünk olyan helyet, ahol lehet babával tornázni, vagy van gyerekmegőrzés. Egyre több ilyen hely van.
Néha youtube jóga?
Jól esne egy illatos fürdő. Este lehet fél órát kérni az apukától erre a célra.
Fontos, hogy megfogalmazzuk magunkban, mert az az első lépés a megvalósításhoz!

Minden nap tegyél legalább egy valamit, ami Neked jól esik!

Légy kedves magaddal, csodálatos dolgot csinálsz éppen.
Egy kis ember életének alapjait határozza meg az, hogyan vagy jelen!
Tegyél azért, hogy érezd jól magad!
 
Ha továbbra is megjelenik benned az önzőség vádja, amikor magaddal foglalkoznál, akkor biztos, hogy mélyebb problémád van az önmagaddal törődéssel, vagy az anyai szerepeddel kapcsolatosan.
Esetleg működhet benned olyan minta is, hogy a gyereknevelés nehéz, fárasztó, vagy minden időmet felemészti.

Ha szeretnéd, szívesen segítek kibogozni az ilyen jellegű gubancokat is.

A bejegyzésnek hamarosan folytatása érkezik!

Hogyan élhetsz boldogabban a szeretetnyelvek felfedezése által?

Miért van az, hogy nagyon szeretjük gyermekeinket, vagy párunkat, mégis időről időre olyan visszajelzéseket kapunk, hogy ők ezt nem érzik? Vagy fordítva: tudjuk, hogy valóban szeretnek minket, de nem igazán éreztetik velünk úgy, ahogy nekünk jól esne?

Más az, hogy szeretnek bennünket, és az, hogy ezt így is érezzük. Vajon miért?

Mindenki másból érzi igazán, hogy  másik ember törődik vele, valóban rá figyel. Van, aki a mély beszélgetésekből, közös élményekből érzi a valódi figyelmet, van, aki a testkontaktusból töltődik, van, aki a neki szánt figyelmességekből, éppen rá szabott ajándékokból, vagy az önzetlen segítségből, kedves szívességekből, és van, aki abból, ha elismerik, észreveszik teljesítményét, jó tulajdonságait.

Mindannyian a saját fő szeretetnyelvünket érezzük alapértelmezettnek, és ezt adjuk annak, akit szeretünk. És ha ő másból érezné? Akkor tulajdonképpen elbeszélünk egymás mellett.

Kapcsolatainkon, és a többi ember megértésében nagyot segíthet, ha tisztában vagyunk saját szeretetnyelvünkkel, szeretetnyelveinkkel. Emellett megismerjük a szeretetnek azokat a kifejezési módjait is, amelyek nem szerepelnek a mi repertoárunkban. Érdemes kifürkészni, vagy akár megbeszélni a számunkra fontos emberekkel, az ő szeretetkifejezéseiket is, így összhangba tudjuk hozni a kettőt, hogy mindenki szeretve érezhesse magát.

Az öt szeretetnyelv:

  • a minőségi idő (mély, egymásra figyelő beszélgetések, közös programok)
  • a testkontaktus (ölelés, kézfogás, bújás, gyerekekkel birkózás, cipelgetés)
  • az ajándékok (valódi, figyelmes, gondosan a másiknak célzott meglepetések)
  • a szívességek (amikor előzékenyen megteszünk valamit a másiknak, segítünk neki)
  • az elismerés (dicséretek, másik jó tulajdonságainak méltatása)

A kisgyerekeink esetében főleg megfigyeléseinkre tudunk támaszkodni, de felnőttekkel meg is beszélhetjük, érdekes felismerések születhetnek ilyenkor.

Családi konfliktusok esetén gyakran a szeretetnyelvek terén is félresiklik a kommunikáció. A konzultációim során használok teszteket is, amelyek a szeretetnyelvünket segítenek felderíteni.