Mi mindent takar az iskolaérettség?

Ez az írásom most azoknak szól akiknek iskolába megy, és azoknak akik még éppen nem megy iskolába a gyerekük – talán kicsit csalódottak is emiatt.
Az iskolába lépéshez és az első iskolai időszakkal való megküzdéshez szükséges készségekről és képességekről fogok most írni.

Iskolakezdéskor nem a gyerekünk okossága az egyedüli fontos szempont.

Sőt! A gyerekek többsége bőven elég okos az iskolába lépéshez, de gyakran egyéb területeken jobb nekik még egy kicsit fejlődni.

Gyakran azért vagyunk csalódottak, amikor nem engedik a nagy óvodásunkat iskolába, mert úgy érezzük, hogy nem találták elég okosnak a gyerekünket. Pedig érdemes átgondolni, mi minden szükséges még az iskolai sikerekhez, a zökkenőmentes induláshoz és folytatáshoz.

Nézzük meg mi is az újdonság az iskolában!

Nem az, hogy sokat kell tanulni ugyanis első évben még annyira nem is feltétlen kell sokat tanulni. Ráadásul ha megnézzük az előző 6 évüket, hihetetlenül sok mindent tanultak a gyerekek maguktól is, mint a szivacs. Szóval nem a tanulás a kihívás! Az megy! Az a gyerekek léte önmagában is.

Mi nehéz?

  • Alkalmazkodni a szabályokhoz,
  • háttérbe szorítani a pillanatnyi szükségleteket,
  • teljesen verbális közegben működni,
  • késleltetni a vágyakat és késztetéseket,
  • együttműködni,
  • alkalmazkodni,
  • a szabályokat magunkra is alkalmazni,
  • megtanulni bánni az idővel és beosztani,
  • időben is alkalmazkodni a többiekhez, együtt haladni,
  • a viselkedésüket szabályozni,
  • tudatosan figyelni,
  • szóban, gyakran szabályok közé szorítva kifejezni saját magukat,
  • bátran kommunikálni felnőttekkel,
  • sok feladatot elvégezni egymás után egy helyben ülve adott esetben kudarcokkal tarkítva másokhoz hasonlítva magukat.

Új korszak, óriási változás az iskolakezdés

Ez a kis elsősöknek óriási változás, ami nagy nyomást, feszültséget okozhat. Ha még nincsenek meg azok a belső erőik, amik segítségével ezekkel jól meg tudnak küzdeni, akkor különösen nehézzé válik számukra ez az időszak. Nem azért mert buták, hanem egyszerűen azért, mert ez a típusú alkalmazkodás nagyon nehéz lehet még nekik.

Ezért érdemes ezzel a szemmel ránézni az óvodában maradó vagy elsőre készülő gyereketekre.

És ha oviban marad, akkor ajándéknak tekinteni ezt az egy évet, amikor még érhet, hogy szociálisan, a feladatok kezelésében és kudarctűrésben is nőjön még ehhez a kihíváshoz.

Ha pedig elsőbe megy ez a még egyébként kicsi gyerek, akkor érdemes ilyen szemmel támogatni és nem az agyukat tréningezni az iskolai létre, hanem sokkal inkább a lelküket és az önbizalmunkat megerősíteni és ott lenni mellettük, megértően, támogatón, amikor ez a fontos időszak beköszönt az életükbe.

Miért csúfolnak, vagy szekálnak valakit az emberek? Mit lehet tenni?

Csúfolódás, kinevetés, gúnyolódás, szidalmazás, megalázás… talán nincs olyan ember, aki ne tapasztalta volna meg ezeket a saját bőrén. Ha pedig gyerekünkkel történik, teljesen kétségbeesünk.

Miért szekálják, gúnyolják egyáltalán egymást az emberek?

A szekálás játszmáját nagyon gyakran láthatjuk gyerekközösségekben, de felnőttek is űzik. Sajnos, ezt nap mint nap tapasztalhatjuk.

A lényege, hogy a másik embert bántó fél a kommunikációjával igyekszik fölé kerekedni a másiknak. Ez egy hatalmi játszma. Ha a másik megtörik, és elkezd kétségbeesve visszavágni, vagy kimenekülni a helyzetből, akkor a támadó fél elérte a célját.

Bebizonyította magának, hogy ő a domináns fél.

Mit tehetünk ellene? Hogyan védhetjük meg magunkat?

A határozottság a lényeg.

Azt csúfolják, aki ettől megtörik, aki belemegy az alá-fölérendelődési játszmába, aki áldozattá válik. Ezért csinálják, hogy megélhessék azt, hogy ők az erősebbik fél.

Aki azt mondja, hogy ez nekem rossz, kérlek, ne tedd, de nem könyörögve, hanem egyenrangú félként, majd nyugodtan odébb megy, az nem jó célpont. Az a “jó célpont”, azt fogják hosszasan szekálni, aki kiakad, dühösen visszavág, sírni kezd…

Hogy tanítsam meg a gyerekemnek, hogyan tudja megvédeni magát?

A határozottságot és a magáért kiállást nehéz tanítani, de jó alap, ha a gyerek tudja, hogy ő értékes, ami neki nem jó, azt másnak nincs joga megtenni vele.
Ha más erőszakos, vagy sértő, az nem az ő hibája, nem őt minősíti.

Ezzel a belső meggyőződéssel el tudja kerülni, hogy belemenjen ebbe az alá-fölérendelődési játszmába.
Azt érdemes átgondolni, mit tehetünk, hogyan nevelhetjük úgy a gyerekünket, hogy így gondolkodjon magáról.

Emellett, ha tisztában van az érzéseivel, ezeket ki tudja fejezni, magában kezelni tudja, és nyugodtan kommunikálni, akkor az ilyen helyzetekben is jól használható eszköz van a kezében.
Erről nemrég írtam egy bejegyzést, ide kattintva érheted el.

Ha otthon is abban nő fel, hogy az érzelmeket kimondjuk, egymásra figyelünk, megoldásainkban és kommunikációkban mindenki érdekeit és igényeit figyelembe vesszük, akkor a játszmákba is kevésbé megy bele, mert tudja, mire van szüksége és meddig mehet el a másik, az érzelmeit pedig tudja dühöngés és sírás nélkül kommunikálni.

Ezeket a mintákat lényegében otthonról hozzák, bár sokat számít a gyerekek alap habitusa.

A játszmák hatékony kezeléséhet viszont bizonyos fokú érettség szükséges, ami egy kisgyerektől, még ha ideális családi környezetből érkezik, sem várható el. Ezért az óvodában, iskolában a pedagógusok fontos feladata megvédeni a gyerekeket a szekálástól, csúfolástól, és a bántás bármilyen formájától.

A játszótéren, családban viszont mi vagyunk ott, mi védjük meg a gyerekeinket. Mutassunk nekik (és a konfliktusban álló másik félnek) követhető mintát, agresszió nélkül, a saját érdekeinket határozottan képviselve, de a másik felet is figyelembe véve kommunikáljunk.