Sok anyuka bizonytalanodik el, mitévő legyen, ha az amúgy már szobatiszta gyermeke kakiláshoz pelust kér. Olyan kérdésekkel fordulnak hozzám, hogy hogyan szoktathatják le erről, vagy mit kezdjenek ezzel a helyzettel.

A szobatisztaság fő kritériumai: időben észleli az ingert, szól, visszatartja, megvárja a megfelelő helyzetet, majd tudatosan elengedi.

A szobatisztává válás folyamatában nem is olyan ritka, hogy ezeket a kritériumokat tekintve szobatiszta gyerekek a kakilást kizárólag pelusba végzik.

Miért kér még a kakiláshoz pelust?

Ennek egyik oka a szokatlanság szokott lenni, de ez idővel, a wc-n pisilések tapasztalatai miatt oldódni szokott.

A másik tipikus ok, ha valamilyen kakilással kapcsolatos rossz élményt élt meg a gyermekünk, pl bármilyen ijedelem, szídás, erőltetés, fájdalom (akár székrekedés esetén) miatt.

Leggyakoribbnak én azt látom, amikor a gyerekek számára nem is az ülve kakilás, sokkal inkább a “térbe kakilás” érzete az elbizonytalanítóan szokatlan. Eddig azt szokták meg, hogy a puha, popsit érintő pelusba kakilnak, és most azt várjuk tőlük, hogy nyomják bele a “levegőbe”, egy üregbe. Hűvös is a levegő a popsinál, nehéz így ellazítani. (Ezt kis empátiával elképzelhetjük, mennyire visszatartó lehet ez a szokatlanság, hiszen számunkra ez éppen fordítva van: roppant furcsa és elbizonytalanító érzés lenne tudatosan a ruhánkba…)

Mi hozhat megoldást?

A második és harmadik esetben a sürgetés általában kontraproduktív. Azok a gyerekek, akik az eleinte könnyed, játékos invitálásunknak makacsul ellenállnak és nem is szívesen próbálkoznak, általában csak mégjobban ellenfeszülnek, ha erőltetjük.

Ezt felerősítik a szobatisztává válás időszakában jellemző életkori sajátosságok is (=dackorszak).

Sokszor valóban az a legcélravezetőbb – bármennyire nehéz is megállni – ha levesszük az összes elvárást a helyzetről és néhány hétig nem szólunk semmit. Általában a gyerekközösség is szokott segíteni, ahol a gyerekek látják a kortársaikat, hogyan végzik a dolgukat és elkezdik őket utánozni. (Miközben az is természetes, hogy egy beszoktatás folamatában a szobatisztaság terén gyakran visszaesés figyelhető meg az első időben.)

Ha az elvárások és a folyamatos igyekezet, figyelmeztetések, kérlelések, stb megszűnnek, akkor a dacos kisgyermeknek nincs minek ellenállnia. Ez alól felszabadulva pedig gyakran magától továbbindul a fejlődésben.

Ha egy kisgyerek képes érezni az ingert, kakiláshoz pelust kérni, kivárni, míg megkapja, ez alatt visszatartani, majd tudatosan beleengedni a kakit, akkor beláthatjuk, hogy a folyamat a kontrollja alatt áll. Ha a pisilés már megy a bilibe, wc-be, akkor érti az elvárásokat is. Nem kell tehát aggódnunk, hogy bármi gond van, csak meg kell szülessen benne a pelenka elhagyásának igénye. Ehhez pedig többnyire idő, még egy kis érés, sok tapasztalat, (esetleg gyerekektől látott minta), de semmiképp nem presszió szükséges. A fiziológiás működésekhez kapcsolódó stressz később hozhat problémákat.

Időnként adódhatnak olyan szituációk, pl utazás, vagy elfogy “az utolsó” csomag pelus, ami a rendkívüli helyzet okán átlendíthet egy kisebb ellenálláson, de ha nem érett még erre a helyzet, akkor valójában ezekkel sem tududnk eredményt eléreni.

Felszabadulást hozó elengedést 😉 kívánok az egész családnak! 🙂

Érdekel a szobatisztává válás témája? Olvass többet róla régebbi bejegyzéseim közt!
Mikor érdemes bilire szoktatni?
Hogyan érdemes bilire szoktatni?

–

Elindult az egymásnakfeszülős, kiborulós, indulatokkal küzdős (hisztikezelős) helyzetekről szóló levélsorozatom!
Ha Te is kerülsz néha olyan helyzetbe, hogy a gyermeked ellenkezik, akaratoskodik, kiborul, és Te elbizonytalanodsz, esetleg tehetetlennek érzed magad, akkor örömmel küldöm Neked is! Kérd ITT!