Szobatisztaság: Mikor érdemes bilire szoktatni?
A bilire szoktatásról, a megfelelő korról és módszerekről sok tévhit kering. Sajnos ezek között kifejezetten károsak is szerepelnek. Több “csupán” élettanilag és pszichológiailag megalapozatlan és stresszt okoz a család minden tagjának.
Elsőként érdemes belátni, hogy míg normál időben megtörténik a szobatisztaság, addig semmi jelentősége, hogy másfél vagy két és fél évesen sikerült elérni. A gyerekek nagyon különböző ütemben fejlődnek, felesleges az összehasonlítás. Mire iskolába mennek, ez már nem lesz kérdés, semmi jelentősége. Szerencsés, ha már most sincs neki különösen nagy, amikor aktuális.
Először is: mi a szobatisztaság?
Az, amikor a gyermek már maga kéri a bilit, vagy indul a wc-re, és kicsit vissza is tudja tartani, ha olyanok a körülmények, hogy várni kell.
Nem pedig az, mikor jó időpontban tesszük a gyerek alá a bilit és lényegében véletlenül abba megy. Ilyenkor egy olyan eseménynek örülünk látványosan, amit nem ő irányít, nem az ő teljesítménye, tőle független, hogy pont oda pottyant, így akár a kiszolgáltatottság érzését is növelhetjük. Hogy nincs ráhatása, hogy elégedettek legyünk vele. Vagy akár nem is érti az egészet.
Milyen képességek szükségesek ahhoz, hogy elkezdődhessen a valódi szobatisztaság?
- képessé kell válnia megérezni az ingert, belátni a következményét
- képessé kell válnia a záróizmok akaratlagos szabályozására (visszatartás, megfelelő helyen tudatos elengedés)
- az értelmi fejlődésben ott kell tartania, hogy megértse egy egyszerű magyarázat alapján, pontosan mit várunk tőle
Ezek a képességek fokozatosan alakulnak ki, de minden kritérium egyszerre leghamarabb másfél-két éves korra érik be. Ekkortól érti is a gyerek, hogy mit kellene csinálnia, és képes is megtenni ezt.
Már ez előtt a kor előtt is észrevehetjük ezeknek a képességeknek az érését, bizonyos részeinek megjelenését hullámokban. Elő lehet készíteni a majdani sikeres bilire szokást egészen pici apróságokkal.
Ezekről a “hangolódó” praktikákról, és a bilire szoktatás hogyanjáról olvashatsz a következő bejegyzésemben.
Elindult az egymásnakfeszülős, kiborulós, indulatokkal küzdős (hisztikezelős) helyzetekről szóló levélsorozatom!
Ha Te is kerülsz néha olyan helyzetbe, hogy a gyermeked ellenkezik, akaratoskodik, kiborul, és Te elbizonytalanodsz, esetleg tehetetlennek érzed magad, akkor örömmel küldöm Neked is! Kérd ITT!
Fotó: pixabay
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!