Bejegyzés

Feltöltődés hétvégén – hiszticsökkentés a következő hétre

Itt a hétvége, végre együtt lehet a család! Hogyan töltsük ezt a két napot, hogy gyerekeink is újult erővel kezdhessék a következő hetet?
 
Fontos tisztában lennünk azzal, hogy egy óvodai vagy iskolai hét a gyerekeknek nagyon megterhelő. Legalább ugyanannyira elfáradnak a hét végére, mint mi egy mozgalmas munkahét után. Egész héten ingerekben bővelkedő környezetben, sok más gyerekhez alkalmazkodva, az aktuális hatalmi harcokat megvívva, a védelmező szülők nélkül, egyedül helyt állva, szabályokra figyelve kell létezni, ez nagyon igénybe veszi őket. Sok kisgyerek péntekre már teljesen kimerült és jóval ingerlékenyebb, “hisztis”.
 
Ezért érdemes ügyelni arra, hogy az örömteli és közös élményekkel tarkított hétvégéink, szüneteink ne legyenek ugyanilyen megterhelőek a gyerekeink számára.

Kerüljük az egy napba zsúfolt túl sok ingert, amit a programok kavalkádja jelenthet, vagy az, ha rengeteg ember vesz körül minket. A nagy mennyiségű tv nézés is túlingerel. Szánjunk időt arra, hogy valóban egymásra figyelve, nyugalmas időt is töltsünk együtt.
 
Emellett bevethetünk olyan pörgősebb programokat, ahol lehetőség nyílik a felgyűlt feszültségek levezetésére. Ilyenek például a közös családi sport programok. Ezek során mókázhatunk nevethetünk sokat, kapcsolódhatunk a gyerekeinkkel. Szabadban még felszabadítóbb ez az élmény! De tömegben, nyüzsgésban ez is stresszkeltő lehet, ahogy az is, ha a teljesítményt hajszoljuk. Ilyenkor érdemesebb a sportot, mozgást a móka, a lazítás, a közös élmények és a gőz leeresztése érdekében választani és nyugodt környezetben végezni.
 
Kulcsfontosságú a pihenés!

Hétvégén is! Nem érdemes a szuper programok miatt későn feküdni, mert könnyen túlpöröghetnek, túlfáradhatnak a gyerekek, és ezt ők még a legtöbb esetben nem tudják időben jelezni. Érdemes viszont kicsit később kelni, amikor jól esik. Azoknak a gyerekeknek, akik hétvégén is ugyanolyan korán kelnek, még fontosabb, hogy időben ágyba kerüljenek, hogy semmiképp se zárják a hétvégét alváshiánnyal. Érdemes más módjait is keresni a pihenésnek. Ebéd utáni csendes beszélgetés, ücsörgés egy tóparton a vizet bámulva, zenehallgatás…
 
Lazítsunk, pihenjünk eleget a hétvégén, hogy könnyebben induljon az új hét!

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel is, beszélgessetek egy jót róla!

Örülök, hogy velem tartottál néhány gondolat erejéig!
Szeretettel ajánlom Neked a többi blogbejegyzésemet is! Térj be máskor is, sok érdekes gondolattal, gyereknevelési ötlettel, észrevétellel, és elgondolkodtató, szórakoztató írással várlak!

Kattints ide és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, hogy ne maradj le az újdonságokról és eseményekről!

Szeretettel várlak a Tegyük könnyebbé az anyaságot című facebook csoportomban, ahol támogató és biztonságos légkörben, ítélkezés nélkül beszélgetünk ilyen és hasonló kérdésekről, illetve bármiről, ami a mindennapjainkban felmerül. Az anyaságról – tabuk nélkül.

Az írásaimban érintett témákkal kapcsolatos kihívásokkal szembesülsz az életedben? Örömmel segítek ha kérdéseid vannak, vagy támogatlak az elakadásaidból kivezető úton és a gyereknevelésben hiteles, ezáltal magabiztos önmagad megtalálásában.

Megosztanád velem a gondolataid? Szeretettel várom üzeneted!

Egyszerű, de különleges kalandok hétvégéje

Az elmúlt hétvégénk csúcs volt! Idegkisimítósra sikerült, pedig nem erre a hatásra számítottam.
Kisfiam egyik osztálytársáék kertjében volt vályog kemence építés csoportos buli. 🙂

Miért adott sokat?

Tapostam vályogot, kóstoltam csipkebort és ma ittam házi vegyes nagyonfinom (citromfű és barack biztosan volt benne) teát még langyos, frissen kiégetett, enyhén füstízű, sajátkészítésű marokedénykéből.

Ez két napos szeánsz volt, szombaton agyagoztunk és nagyokat beszélgettünk, az éppen nem agyagozó gyerekek csapatokban játszottak mindenfelé. A tevékenységek és a légkör visszaidézte gyerekkorom táborait, erdeiiskoláit. Nagyon szeretettem ezeket, jó volt újra átélni kicsit a tábori hangulatot. Figyeltem a padon kupacban ülő, egymást ugrató, viccelődő tízéves lányokat, nosztalgikus romantika fogott el.

Ma pedig annyira relax volt a kemenceépítő néni autentikus meséit hallgatni (nem győztük kérdezni, hogy csak meséljen azzal az élvezetes, ízes tájszólásával), hogy tisztára kisimultam. Én az igazi tájszólásos mesemóndókért is rajongok.

Utána itthon rendet raktam a konyhában, nappaliban a gyerekekkel, míg a vacsit megfőztük, végre lelkesen elpakoltam, lepucoltam a hónapok óta kupis konyhapultot, úgy feltöltődtem.

Élmény volt! Baromi egyszerű és mégis újdonságokat hozó, csapatos, de végtelenül nyugis…

Remélem, sokáig kitart!
Te milyen dolgokat csináltál/próbáltál mostanában életedben először?