Szobatisztaság: Mikor érdemes bilire szoktatni?

/0 Hozzászólások/in , /by

A bilire szoktatásról, a megfelelő korról és módszerekről sok tévhit kering. Sajnos ezek között  kifejezetten károsak is szerepelnek. Több “csupán” élettanilag és pszichológiailag megalapozatlan és stresszt okoz a család minden tagjának.

Elsőként érdemes belátni, hogy míg normál időben megtörténik a szobatisztaság, addig semmi jelentősége, hogy másfél vagy két és fél évesen sikerült elérni. A gyerekek nagyon különböző ütemben fejlődnek, felesleges az összehasonlítás. Mire iskolába mennek, ez már nem lesz kérdés, semmi jelentősége. Szerencsés, ha már most sincs neki különösen nagy, amikor aktuális.

Először is: mi a szobatisztaság?

Az, amikor a gyermek már maga kéri a bilit, vagy indul a wc-re, és kicsit vissza is tudja tartani, ha olyanok a körülmények, hogy várni kell.

Nem pedig az, mikor jó időpontban tesszük a gyerek alá a bilit és lényegében véletlenül abba megy. Ilyenkor egy olyan eseménynek örülünk látványosan, amit nem ő irányít, nem az ő teljesítménye, tőle független, hogy pont oda pottyant, így akár a kiszolgáltatottság érzését is növelhetjük. Hogy nincs ráhatása, hogy elégedettek legyünk vele. Vagy akár nem is érti az egészet.

Milyen képességek szükségesek ahhoz, hogy elkezdődhessen a valódi szobatisztaság?

  • képessé kell válnia megérezni az ingert, belátni a következményét
  • képessé kell válnia a záróizmok akaratlagos szabályozására (visszatartás, megfelelő helyen tudatos elengedés)
  • az értelmi fejlődésben ott kell tartania, hogy megértse egy egyszerű magyarázat alapján, pontosan mit várunk tőle

Ezek a képességek fokozatosan alakulnak ki, de minden kritérium egyszerre leghamarabb másfél-két éves korra érik be. Ekkortól érti is a gyerek, hogy mit kellene csinálnia, és képes is megtenni ezt.

Már ez előtt a kor előtt is észrevehetjük ezeknek a képességeknek az érését, bizonyos részeinek megjelenését hullámokban. Elő lehet készíteni a majdani sikeres bilire szokást egészen pici apróságokkal.

Ezekről a “hangolódó” praktikákról, és a bilire szoktatás hogyanjáról olvashatsz a következő bejegyzésemben.

 

Elindult az egymásnakfeszülős, kiborulós, indulatokkal küzdős (hisztikezelős) helyzetekről szóló levélsorozatom!
Ha Te is kerülsz néha olyan helyzetbe, hogy a gyermeked ellenkezik, akaratoskodik, kiborul, és Te elbizonytalanodsz, esetleg tehetetlennek érzed magad, akkor örömmel küldöm Neked is! Kérd ITT!

Fotó: pixabay

Mit játsszunk 1-2 éves gyerekekkel?

/0 Hozzászólások/in , /by

Milyen játékot válasszunk egy-két éves gyerekünknek, ami valóban neki való, amiben legjobban nyílik a világra, legtöbbet ügyesedik?

Nagymozgások

Egy és két éves kor között, és még sokáig igaz ez, bármilyen mozgásos játék remek: szaladgálás, ugrálás, felmászás, hintázás, billegés… Fejleszti a mozgás különböző elemeit, összerendezettségét, és sok, később használt funkciókért felelős agyi területet (pl logikai gondolkodásért, matematikai műveletekért, térlátásért, stb felelős területeket aktiválják, fejlesztik)

Finom mozgások, figyelem

A pakolgatós játékok, építőkocka, fagolyó vezető, bedugós, összeillesztős dolgok jól lekötik a gyerekeket, akár egy kis vödörbe be és kipakolás, cipelgetés, bármi ilyesmi, nem irányított, elmélyült játék fejleszti a koncentrációs képességet.

Ha csippentve, két ujjal, pontosan kell megfognia az apróbb tárgyakat (ez ilyen piciknél még ne legyen nagyon apró, mert veszélyes, ha a szájába veszi, ez ebben a korban még gyakran előfordul), akkor finommotorika (az ujjak irányítása), és szem-kéz koordináció fejlesztő, mint a későbbre ajánlott rajzolás, gyurmázás, pötyizés.

Fontos, hogy a rajzolásnál, gyurmázásnál ne irányítsuk és mutassunk példát (pl előrajzolás, vagy megmutatom, hogy kell … – t rajzolni), hanem firkálgathasson, próbálhassa ki, tapasztalhassa meg ő maga, hogyan működnek ezek az anyagok, technikák, amiket használ. Így később kreatívabban tudja használni, a tőlünk tanult megkötések nélkül.

Társas tapasztalatok

A fentiek mellett javasolnám még az olyan “társas” játékokat, mint a kukucsolás, jókat szoktak rajta szórakozni. Ezt kis plüss állatkákkal is lehet. Csip-csip csóka, mutogatós, höcögtetős dalok, mondókák.

Ezek teljesen természetes módon fejlesztik a kommunikációt, szókincset…
A testrészeken lehet ujjal szaladgálni, mondani, hogy hova szalad a nyulacska, fejedre, talpadra, hasadra, stb, jó kis közösen kacagós, és közben ismerkedik a testével. Ezt egyébként öltöztetés, fürdetés közben is érdemes, akár egész pici babakortól.

Ilyen idős kisgyereknek azért nem javasolnék még klasszikus társasjátékot, mert a fentebb javasolt szabadabb játékokban meglátásom szerint több lehetősége van fejlődni, felfedezni a világot, saját magát, a dolgok működését.
A klasszikus társasjáték egyrészt behatárol a szabályaival, másrészt a nyerés a fő célja, ami ebben a korban, amikor a dolgok felfedezése, az apró sikerek, a tanulás maga az öröm a gyerekek számára, nem a legszerencsésebb cél.

Egy jól fejlődő gyereknél, ha fejleszteni szeretnénk, érdemes az életkori normál, és amúgy hihetetlen ütemű fejlődésének minél inkább megfelelő tárgyi és társas környezetet kialakítani, hogy az ő egyéni fejlődési útját be tudja járni.
Itt gyakran eltolódik a figyelem a szellemi fejlesztés felé, pedig éppen olyan fontos az érzelmi, testi és társas képességek felfedezése, kifejlesztése is, hogy harmonikus személyiséggé érjen gyermekünk.

A kép forrása: pixabay.com

Babával otthon – Nem vagyok önmagam?

/0 Hozzászólások/in , , /by

A babánkkal otthon töltött időszak nehézségeit és ezek megoldási lehetőségeit járom körbe – mindig újabb szempontok alapján – a Babával otthon sorozatomban.
Első témám az volt, amikor nincs időnk magunkra, aztán arról írtam, amikor nincs segítségünk.

A most választott megközelítésemnek nehezen adtam címet, semelyiket sem érzem igazán jónak, nem sikerül egy ilyen összetett témának a lényegét néhány szóban megfogni.

Arról szeretnék írni, amikor nem tudunk kedvesek, türelmesek lenni magunkkal,

nem tudjuk elfogadni magunkat, elkopik az önszeretet (ha egyáltalán volt eredetileg), és elsodródunk annak a közeléből is, hogy mit szerettünk igazán, mire van szükségünk testileg és lelkileg.
Nekünk. Nem másnak.

Odáig fajulhat ez, hogy amikor hozzájutunk egy óra szabadidőhöz, nem is tudjuk, csak takarítással, háztartási munkával, vagy alvással tölteni. Esetleg vásárlással. Ha ezeket nem lehet, gyakran nem is tudjuk, mi esne jól.

Voltam ilyen helyzetben.

Rám szóltak, hogy töltődjek egy órát, csináljak valamit, ami kikapcsolódás. És akkor rádöbbentem, hogy baj van. Elvesztettem magam valahol út közben. Álltam döbbent arccal és fogalmam sem volt, hogy mit kéne csinálnom, ami nekem jó. Azt tudtam csak, mit kéne csinálni, volt rengeteg teendő, én meg csak úgy töltődjek? Jó, igaz, talán szükségem lenne rá. De hogyan csináljam? Mi töltene fel? – és nem jutottam semmire.
Utolsó szalmaszál volt, hogy mit szerettem csinálni régen? Emlékezni még megy.

Ez elég mellbevágó élmény volt, onnantól figyeltem, mi esne jól. Figyeltem a belső vágyaimra. Ez az első lépés. Ma már rengeteg olyan dolgot csinálok, ami nekem öröm, engem épít, nekem fontos (és ez sokszor úgy valósul meg, hogy nem kell választanom, mert a gyerekeimnek is jó). Azt is látom, ahogy ezáltal megváltoztam, sokkal gazdagabb belső képet mutatok így a gyerekeimnek.

Miért kerülünk ilyen helyzetbe mikor anyák leszünk?

Miért hajszoljuk a tökéletességet minden erőnkkel?
Miért soroljuk magunkat az utolsó helyre?
Miért érjük be mi a legkevesebbel, miközben mindenkinek a legjobbat akarjuk adni?

A választ a családi, társadalmi mintáinkban találhatjuk meg. Amint anyává válunk, azonosulunk ezzel a szereppel és automatikusan elkezdenek bennünk működni az anyasággal kapcsolatos mintázatok tudat alatt.
 
Lehet, hogy egyes dolgokat tudatosan igyekszünk máshogy csinálni, mégis az alapmotívumok, érzések hasonló formában megjelennek. Ilyen például a bűntudat, a szégyen, amivel erősen le tudjuk magunkat korlátozni.

Ilyen érzések,

  • hogy nem vagyok elég jó anya,
  • hogy anyaként ezt nem tehetem meg,
  • hogy egy anya ilyet nem csinál,
  • milyen anya az, aki….
  • Mi az anya dolga a családban, a kötelessége, rangja…

A szüleink szava járásán is rajtakaphatjuk magunkat, még akkor is, ha megfogadtuk, hogy mi ilyet soha. Szavak – érzések – béklyók, ugyanaz a minta, akár sok generáción át.

A saját anyaságunkat magunkban megtalálni,

mindenki más elképzelésétől függetlenül akkor tudjuk, ha ezekből a mintákból kilépünk. Onnantól kezdődik az, hogy milyen szeretnék lenni, a családomnak valójában mire van szüksége, nekem mi a fontos, miben érzem jól magam, miben vagyok hiteles.

És nem utolsó sorban: nem adjuk tovább ezt a kupac nehéz láncot a gyerekeinknek.

Ebben tudok segíteni és eköré építem a tréningjeimet is, amiknek a lényege, hogy az általánosan felmerülő nevelési kérdésekre találd meg a TE MEGOLDÁSOD.
Ami veled összhangban van, ezért tudod működtetni a családodban.

Babával otthon – nincs segítségem!

/0 Hozzászólások/in , , /by

Első gyermekünk születése után sokan hirtelen belecsöppenünk egy teljesen új helyzetbe. Hiába voltunk előtte akár profi, önálló, sikeres kosztümös középvezetők, otthon a babával többnyire kialvatlan, lebüfizett, időhiányos kezdők vagyunk. És a teendőknek sosem érünk a végére, a helyzet gyakran egészen kilátástalan.
Sokunknak segítsége sincs, férj dolgozik, nagyszülők szintén, vagy messze laknak, a babysitter drága, és gyakran elveinkkel ütközik.

Hogyan változtathatjuk könnyebbé ezt a helyzetet?

 

Amit lehet, szervezz ki!

Nem akkor vagy jó anya, ha a fizikai törvényeket meghazudtoló módon egyszerre babázol, másik kézzel főzöl, harmadikkal vasalsz, negyedikkel hajtogatsz, a többivel mosol, takarítasz, ügyeket intézel, stb. És mivel ez természetesen nem sikerül tökéletesen, még emellé folyamatosan elégedetlen is vagy magaddal. Ha módodban áll, rendelj ételt, vagy főzz több napra, jöjjön takarítónő, segítsenek a családtagok, amiben tudnak munkaidőn kívül, pl bevásárlás, ügyintézés, stb.

Egyértelműen érdemes a rokonokat megkérni, mert van olyan férj, aki nem veszi észre, mennyire egyedül vagy és becsavarodni készülsz. Érdemes megkérni, menjen el a babával egy órácskát sétálni a környékre, míg te pihensz, tornázol, habos kádfürdőt veszel…(NEM takarítasz!!!)

Aludj – bármikor, amikor alkalom adódik

Ha éjjel nem alszol, akkor nappal aludj, mikor a baba alszik. Ha túl keveset alszol és kimerülsz, az veszélyes is (én pl ájultam el emiatt, minden előjel nélkül, utólag borzasztó hálás voltam, hogy éppen nem volt a karomban a babám), te is emberi testben laksz, aminek véges a terhelhetősége.

Hordozz! – a baba veled mozog, biztonságban, visszanyered a két kezed

A háztartási teendők fénysebességre kapcsolhatók egy jó hordozóeszköz segítségével. A baba békésen, hozzád simulva figyelget, vagy alszik a hátadon, te pedig porszívózhatsz (igen, a középső gyerekem legjobban akkor aludt, mikor porszívóztam, vagy füvet nyírtam!), főzhetsz, közben akár zenére táncikálva.

A hordozóeszköz házon kívül is szuper, könnyedebbé válik a kimozdulás, akár kellemes erdei túrákra is lehetőség nyílik.
(A megfelelő hordozóeszköznek érdemes alaposabban utánanézni, mert fontos, hogy egészséges és kényelmes legyen mindkettőtök számára!)

Légy kreatív, kérj segítséget!

  • A rokonoktól, barátoktól, akár egészen apró dolgokban. Ha van esetleg egy unokatesód, barátnőd, akinek nincs gyereke és szívesen babázna, vagy már nagyok a gyerekei, havi egyszer egy-két órányit lehet, hogy boldogan segít, így kapsz egy kis időt.
  • Ha mindenki messze van, lehet egy kedves szomszéd lány, akivel összeismerkedtek, vagy egy idősebb néni, akinek nincs unokája, vagy messze lakik, így ő is örül a kapcsolatnak, neki is értelmet nyernek a napjai. Nem olyan lehetetlen ritkaság ez, több ilyen kapcsolatról hallottam mostanság.
  • Érdemes megkérdezni a védőnőt, van-e segítő szervezet a közelben. Ilyen például az Otthon segítünk alapítvány, rengeteg településen van helyi szervezetük, pont ilyen helyzetekben segíthetnek, bárkinek, nem szociális alapon.

Környékbeli anyukák fogjatok össze!

Együtt jobban telik az idő, a csemeték is lefoglalják egymást, közben tudtok beszélgetni. De olyat is lehet szervezni, ha már jobban ismeritek egymást, hogy egyik nap egyikőtök vigyáz mindkettőtök gyerekeire, és a másikotoknak jut egy kis szabadideje, másik nap fordítva. Ezt a cserét akár főzés, bevásárlás témában is meg lehet oldani.
 
Csodás babázós napokat kívánok!!

…hamarosan következő rész érkezik!

Babával otthon – nincs időm magamra

/0 Hozzászólások/in , , /by

Első gyermekünk születése után sokan hirtelen belecsöppenünk egy teljesen új helyzetbe. Hiába voltunk előtte akár profi, önálló, sikeres kosztümös középvezetők, otthon a babával többnyire kialvatlan, lebüfizett, időhiányos kezdők vagyunk. És a teendőknek sosem érünk a végére, a helyzet gyakran egészen kilátástalan.
Sokunknak segítsége sincs, férj dolgozik, nagyszülők szintén, vagy messze laknak, a babysitter drága, és gyakran elveinkkel ütközik.

Ez komoly krízis helyzet.

Újra kell építenünk önmagunkat, az életünket.

Ráadásul hosszú ideig tart, vissza-visszatérő mélypontokkal, egy-egy fogzás vagy betegség idején. Nem lehet csak úgy átvészelni “fél lábon is kibírom” alapon, félmegoldásokkal. Hiszen minimum egy évről beszélünk, de több gyerek esetén ez komoly szakasza az életünknek időben is.

Foglalkozz magaddal is!

Ahhoz, hogy ezt hosszú távon bírjuk, sőt, jól érezzük magunkat benne, hiszen nem csak átvészelni szeretnénk gyermekeink kiskorát, meg kell találnunk ebben önmagunkat.

Mi az, amire vágyom?
Mi töltene fel?
Mire van szükségem?
– ezeket a kérdéseket gyakran akár évekig elfelejtjük feltenni magunknak, pedig roppant fontos magunkkal foglalkozni.

Mintát is adunk!

A gyerekünk a stresszkezelést, az önmagunkhoz fűződő viszonyt és a problémamegoldási stratégiáinkat ugyanúgy tanulja meg, másolja le minket figyelve, mint azt, ahogyan beszélünk, vagy ahogy eszünk. Ezt tekinti alap mintának. Nem mindegy, hogyan viszonyulok magamhoz.

Megértő, kedves, türelmes vagyok magammal?
Figyelek arra, hogy jól legyek a bőrömben?

Az érzelmi közeget is mi teremtjük a gyerekünk köré

Ebben nő fel, ezt szívja magába.
Fontos tehát, hogy jól legyünk, nem önzőség, nem a gyerekünk ellen való magunkkal is foglalkozni.

Tedd fel tehát magadnak a kérdést!

Mit szeretnél csinálni? Mire vágysz?
Akár most, ebben a pillanatban, egy apróságra, akár hosszabb távon.
– és kezdd el keresni a megvalósítás lehetőségeit!

Gyakran egészen apró dolgok kellenek egy-egy ilyen vágy megvalósításához. Gyakran csak az, hogy megfogalmazzuk és kimondjuk magunkban.
Szeretnék egyet sütizni-beszélgetni a barátnőmmel. Ezt azonnal el lehet kezdeni szervezni!
Szeretnék eljárni rendszeresen tornázni. Keressünk olyan helyet, ahol lehet babával tornázni, vagy van gyerekmegőrzés. Egyre több ilyen hely van.
Néha youtube jóga?
Jól esne egy illatos fürdő. Este lehet fél órát kérni az apukától erre a célra.
Fontos, hogy megfogalmazzuk magunkban, mert az az első lépés a megvalósításhoz!

Minden nap tegyél legalább egy valamit, ami Neked jól esik!

Légy kedves magaddal, csodálatos dolgot csinálsz éppen.
Egy kis ember életének alapjait határozza meg az, hogyan vagy jelen!
Tegyél azért, hogy érezd jól magad!
 
Ha továbbra is megjelenik benned az önzőség vádja, amikor magaddal foglalkoznál, akkor biztos, hogy mélyebb problémád van az önmagaddal törődéssel, vagy az anyai szerepeddel kapcsolatosan.
Esetleg működhet benned olyan minta is, hogy a gyereknevelés nehéz, fárasztó, vagy minden időmet felemészti.

Ha szeretnéd, szívesen segítek kibogozni az ilyen jellegű gubancokat is.

A bejegyzésnek hamarosan folytatása érkezik!

Mi mindent takar az iskolaérettség?

/0 Hozzászólások/in , /by

Ez az írásom most azoknak szól akiknek iskolába megy, és azoknak akik még éppen nem megy iskolába a gyerekük – talán kicsit csalódottak is emiatt.
Az iskolába lépéshez és az első iskolai időszakkal való megküzdéshez szükséges készségekről és képességekről fogok most írni.

Iskolakezdéskor nem a gyerekünk okossága az egyedüli fontos szempont.

Sőt! A gyerekek többsége bőven elég okos az iskolába lépéshez, de gyakran egyéb területeken jobb nekik még egy kicsit fejlődni.

Gyakran azért vagyunk csalódottak, amikor nem engedik a nagy óvodásunkat iskolába, mert úgy érezzük, hogy nem találták elég okosnak a gyerekünket. Pedig érdemes átgondolni, mi minden szükséges még az iskolai sikerekhez, a zökkenőmentes induláshoz és folytatáshoz.

Nézzük meg mi is az újdonság az iskolában!

Nem az, hogy sokat kell tanulni ugyanis első évben még annyira nem is feltétlen kell sokat tanulni. Ráadásul ha megnézzük az előző 6 évüket, hihetetlenül sok mindent tanultak a gyerekek maguktól is, mint a szivacs. Szóval nem a tanulás a kihívás! Az megy! Az a gyerekek léte önmagában is.

Mi nehéz?

  • Alkalmazkodni a szabályokhoz,
  • háttérbe szorítani a pillanatnyi szükségleteket,
  • teljesen verbális közegben működni,
  • késleltetni a vágyakat és késztetéseket,
  • együttműködni,
  • alkalmazkodni,
  • a szabályokat magunkra is alkalmazni,
  • megtanulni bánni az idővel és beosztani,
  • időben is alkalmazkodni a többiekhez, együtt haladni,
  • a viselkedésüket szabályozni,
  • tudatosan figyelni,
  • szóban, gyakran szabályok közé szorítva kifejezni saját magukat,
  • bátran kommunikálni felnőttekkel,
  • sok feladatot elvégezni egymás után egy helyben ülve adott esetben kudarcokkal tarkítva másokhoz hasonlítva magukat.

Új korszak, óriási változás az iskolakezdés

Ez a kis elsősöknek óriási változás, ami nagy nyomást, feszültséget okozhat. Ha még nincsenek meg azok a belső erőik, amik segítségével ezekkel jól meg tudnak küzdeni, akkor különösen nehézzé válik számukra ez az időszak. Nem azért mert buták, hanem egyszerűen azért, mert ez a típusú alkalmazkodás nagyon nehéz lehet még nekik.

Ezért érdemes ezzel a szemmel ránézni az óvodában maradó vagy elsőre készülő gyereketekre.

És ha oviban marad, akkor ajándéknak tekinteni ezt az egy évet, amikor még érhet, hogy szociálisan, a feladatok kezelésében és kudarctűrésben is nőjön még ehhez a kihíváshoz.

Ha pedig elsőbe megy ez a még egyébként kicsi gyerek, akkor érdemes ilyen szemmel támogatni és nem az agyukat tréningezni az iskolai létre, hanem sokkal inkább a lelküket és az önbizalmunkat megerősíteni és ott lenni mellettük, megértően, támogatón, amikor ez a fontos időszak beköszönt az életükbe.

Mikor és hogyan vezessük be a mesélést a babánk életébe?

/0 Hozzászólások/in , /by

Ösztönösen, már az első napoktól beszélünk a babánkhoz. Jó, ha mindig mondjuk neki, mi történik éppen, mit csinálunk vele. Így, hogy közvetlenül akkor hallja a szavakat, kifejezéseket, amikor történnek, hamar megérti a szokásos események, tárgyak nevét.

Szívesen figyelik a babák a beszédünket, megnyugtatja őket a hangunk. Emellett így teljesen természetes módon, folyamatosan egyre jobban érti a babánk a beszédet. Néhány hónap múltán észrevehetjük, hogy időnként már “válaszol”, biztosan érti, amit mondunk. Például, amikor mondjuk, hogy mindjárt jön apa, az ajtó felé néz, vagy ha az evést említjük, elkezdi nyalogatni a száját, tehát megérti, miről beszélünk.

Egyszerű történetek

Nagyon egyszerű, hétköznapi kis történeteket (pl mit csinál apa/mama most a munkahelyen, tesó az oviban, vagy a plüss kutyus odamegy a plüss elefánthoz és beszélgetnek, vagy együtt sétálni mennek) egészen korán, amint odafigyel rá, érdekli őt, lehet mondani neki, naponta többször, amikor úgy alakul.
Ez lehet örömteli közös időtöltés, aminek során “mellesleg” fejlődik a szókincse, kommunikációs készségei. Megfigyeli, egyre nagyobb részét érti is, be is szállhat a történet alakításába.

Este elmesélhetitek, ami aznap veletek történt, röviden a legérdekesebb dolgokat, így érzelmileg is lezárjátok a napot, és megtanulja, hogyan fejezitek ki szavakkal azokat a dolgokat, amik vele történtek, tehát a legvalószínűbb, hogy meg is érti. (Mi gyakran úgy meséltük, hogy pl egy cicának a történetét meséltük, akivel olyan események történtek, mint aznap velünk.)

A kemény lapos babakönyvek

Egészen pici korban, szintén onnantól, hogy felkelti a figyelmét, elő lehet venni a kemény lapos babakönyveket, állatokkal, egyszerű ábrákkal, esetleg mondókákkal, ezeket is egészen korán szeretik a gyerekek, megnevezni közösen a képeken látottakat, mint ahogy a mutogatós dalokat (Csip-csip csóka, Nyuszi fülét hegyezi, stb) is örömmel hallgatják, aztán éneklik, mutatják.. A lapozgatástól ügyesedik a kezük is.

Gyakran tárgyként is ismerkednek a könyvekkel, próbálgatják a lapozást, vagy éppen építkeznek belőlük. Ezekkel a játékokkal megtapasztalják a könyvek tulajdonságait és a könyvhasználat alapvető kulturális szokásait is elsajátítják.

A gyerekek nagyon különbözőek lehetnek

A gyerekek érdeklődése ilyen pici korban még nagyon különböző, sok mindentől függ, ilyen például a vérmérséklete, az aktuális érdeklődése, hogy melyik terület fejlődik épp dinamikusabban, a beszédértése, a kapcsolati igénye. Ezért felesleges őket összehasonlítani, vagy hosszútávú következtetéseket levonni abból, hogy milyen tevékenységeket szeret egy néhány éves kisgyerek.

Van olyan egy éves, aki egy óráig is örömmel hallgat mesét, vagy hozza a könyvet, és kéri a mesét, figyelmesen hallgat. De teljesen “normális” az a két éves is, aki nem tud megülni, a könyvet kiveszi a kezünkből és maga lapozgatja, nem tudja végigvárni, amíg elolvassuk, ami arra az oldalra van írva. (Ilyenkor nézegessük a képeket, meséljünk közösen azokról.) Esetleg házikót épít a kemény könyvekből, a történet nem annyira köti le. 🙂

Ahogy a fent leírtakat alkalmazod, látni fogod, hogy a te gyereked mit szeret legjobban, mennyit ért, és mennyire vesz részt ezekben a tevékenységekben aktívan, vagy marad inkább a megfigyelésnél.
Ennek megfelelően tudod a későbbiekben alakítani a mesés tevékenységek választását.

Ha sokat beszélgettek, elmesélitek közösen apának, nagymamának, mi történt veletek aznap, hétvégén, vagy egy kiránduláson, akkor biztosan bővül gyermeked szókincse, fejlődik a beszédértés, és idővel fogékony lesz a hosszabb történetekre is.

Miért a példamutatás a legerősebb nevelés?

/0 Hozzászólások/in , /by

A gyerekek az óvodás kor végéig a magyarázatokat még kevésbé értik meg, és azt tekintik mintának, referenciának, amit tőlünk látnak.
Ez vonatkozik a konkrét cselekedeteinkre, a viszonyulásainkra és a mögötte húzódó érzelmeinkre is!
Ezek így együtt adják ki a mintát.

Miért nem működik az amikor mondunk valamit, de mást gondolunk róla, vagy másféle érzelmek vannak mögötte?

Ezt a gyerekek azonnal megérzik és a belső ellentmondásokon fennakadnak. Ilyenkor nem tudják követni a szóbeli utasításokat, sokkal erőteljesebben jelenik meg bennük a mögöttes érzés, még akkor is, ha az nekünk fel sem tűnik.

Sokszor elismételt mondatainkat, hozzáállásunkat, ítéleteinket magunkévá teszik a gyerekek, még akkor is, ha ez azonnal nem látszik a viselkedésükön. Hosszútávon ezek a nagyon mélyre ivódott minták fognak megjelenni viselkedésében, gondolkodásunkban, értékrendjükben.

Mi mindent adunk át mintaként?

Az, hogy hogyan viszonyul másokhoz, mennyire viselkedik illendően, védi-e a környezetet, mennyire fordul figyelmesen a többi ember felé, milyen az értékrendje, ezek kicsi korban előre nem látható dolgok, de jól bejósolhatók a szülők viselkedése, és a családi értékrendek alapján.
Ezért a hosszú hegyibeszédek helyett érdemes inkább magunkat figyelni, milyen értékeket közvetítünk valójában, őszintén, a viselkedésünkkel, a mondatainkkal gyerekünk felé. Ugyanis a mostani, kiskorában elhangzott mondataink adják majd a felnőtt személyiségének a vázát.

Ha ez rendben van, akkor pedig nem kell aggódni, idővel beérik a munkánk. Ha például tőlünk azt látja, hogy nem dobáljuk el a szemetet és szépen beszélünk az emberekkel, akkor ezt másolja hosszútávon.

Az értékrendet így adjuk tovább

A nevelés lényege ez a közeg, amibe belenő a gyerek, ami tulajdonképpen mi magunk vagyunk… a személyiségünk – ez a fő nevelési eszközünk.

Ezek az értékek, a valós tartalmak mindig kimondatlanul jelennek meg, a mi viszonyulásainkban, nem az fog érvényesülni, amiről a felszínen beszélünk.

Érdemes ilyen nézőpontból végiggondolni gyermekünk nevelését.

(Kép forrása: pixabay.com)

Miért csúfolnak, vagy szekálnak valakit az emberek? Mit lehet tenni?

/0 Hozzászólások/in , , /by

Csúfolódás, kinevetés, gúnyolódás, szidalmazás, megalázás… talán nincs olyan ember, aki ne tapasztalta volna meg ezeket a saját bőrén. Ha pedig gyerekünkkel történik, teljesen kétségbeesünk.

Miért szekálják, gúnyolják egyáltalán egymást az emberek?

A szekálás játszmáját nagyon gyakran láthatjuk gyerekközösségekben, de felnőttek is űzik. Sajnos, ezt nap mint nap tapasztalhatjuk.

A lényege, hogy a másik embert bántó fél a kommunikációjával igyekszik fölé kerekedni a másiknak. Ez egy hatalmi játszma. Ha a másik megtörik, és elkezd kétségbeesve visszavágni, vagy kimenekülni a helyzetből, akkor a támadó fél elérte a célját.

Bebizonyította magának, hogy ő a domináns fél.

Mit tehetünk ellene? Hogyan védhetjük meg magunkat?

A határozottság a lényeg.

Azt csúfolják, aki ettől megtörik, aki belemegy az alá-fölérendelődési játszmába, aki áldozattá válik. Ezért csinálják, hogy megélhessék azt, hogy ők az erősebbik fél.

Aki azt mondja, hogy ez nekem rossz, kérlek, ne tedd, de nem könyörögve, hanem egyenrangú félként, majd nyugodtan odébb megy, az nem jó célpont. Az a “jó célpont”, azt fogják hosszasan szekálni, aki kiakad, dühösen visszavág, sírni kezd…

Hogy tanítsam meg a gyerekemnek, hogyan tudja megvédeni magát?

A határozottságot és a magáért kiállást nehéz tanítani, de jó alap, ha a gyerek tudja, hogy ő értékes, ami neki nem jó, azt másnak nincs joga megtenni vele.
Ha más erőszakos, vagy sértő, az nem az ő hibája, nem őt minősíti.

Ezzel a belső meggyőződéssel el tudja kerülni, hogy belemenjen ebbe az alá-fölérendelődési játszmába.
Azt érdemes átgondolni, mit tehetünk, hogyan nevelhetjük úgy a gyerekünket, hogy így gondolkodjon magáról.

Emellett, ha tisztában van az érzéseivel, ezeket ki tudja fejezni, magában kezelni tudja, és nyugodtan kommunikálni, akkor az ilyen helyzetekben is jól használható eszköz van a kezében.
Erről nemrég írtam egy bejegyzést, ide kattintva érheted el.

Ha otthon is abban nő fel, hogy az érzelmeket kimondjuk, egymásra figyelünk, megoldásainkban és kommunikációkban mindenki érdekeit és igényeit figyelembe vesszük, akkor a játszmákba is kevésbé megy bele, mert tudja, mire van szüksége és meddig mehet el a másik, az érzelmeit pedig tudja dühöngés és sírás nélkül kommunikálni.

Ezeket a mintákat lényegében otthonról hozzák, bár sokat számít a gyerekek alap habitusa.

A játszmák hatékony kezeléséhet viszont bizonyos fokú érettség szükséges, ami egy kisgyerektől, még ha ideális családi környezetből érkezik, sem várható el. Ezért az óvodában, iskolában a pedagógusok fontos feladata megvédeni a gyerekeket a szekálástól, csúfolástól, és a bántás bármilyen formájától.

A játszótéren, családban viszont mi vagyunk ott, mi védjük meg a gyerekeinket. Mutassunk nekik (és a konfliktusban álló másik félnek) követhető mintát, agresszió nélkül, a saját érdekeinket határozottan képviselve, de a másik felet is figyelembe véve kommunikáljunk.

Az érzelmek megnevezése – hasznos nevelési eszköz

/1 Hozzászólás/in , /by

Az érzelmek megnevezése, mint módszer, rengeteg nevelési helyzetben segíthet, hosszútávon pedig nagy hasznára válik gyermekünknek.

Segít nekünk, hogy tudjunk mit kezdeni azokkal a helyzetekkel, mikor gyermekünk nehéz érzéseket él meg, kiborul, ellenkezik, szomorkodik, fél.

Segít a gyereknek, hogy érezze, tudjuk, min megy keresztül, és mellette vagyunk. Emellett lassan megtanulja, mik ezek az érzelmek, felismeri és megkülönbözteti őket, érti, mi zajlik benne, és ezt hogyan tudja kezelni. Kommunikálni is tudja később a megtanult fogalmak által, mi zajlik benne.
Ráadásul a pozitív érzéseink kifejezésével sokkal színesebben, építőbben tudunk értékelni, dicsérni is.

Érdemes a gyerekeknek már egészen kicsi korban segíteni megfogalmazni az érzéseiket, akár már baba kortól is mondhatjuk nekik, mert ez hosszútávon óriási segítség a kommunikációban (is). Rövidtávon pedig érezteti velük, hogy valóban rájuk figyelve, empatikusan velük vagyunk. Gyakran már ez megoldja, vagy sokat enyhít a kitöréseken, hogy érzik a megértést.

Hogyan csináljuk?

Amikor történik valami, amitől dühös, szomorú, csalódott, féltékeny, stb. lesz, akkor leguggolsz mellé, hogy egy magasságban legyen a fejetek, és mondod neki, hogy
“Látom, most nagyon dühös lettél, mert elvettem a…-t”
“Csalódott vagy, hogy ma nem megyünk ….”
“Látom, csalódott vagy, amiért nem sikerül felhúzni a zoknit egyedül.”
(De egyre ügyesebb vagy, sokat gyakorlod, sikerülni fog. Szólj, ha segítsek. Nagyobbaknak: Amikor én voltam 2-3-4 (mint a gyerek) éves, nekem sem ment, aztán képzeld, olyan sokszor megpróbáltam, hogy egyszercsak sikerült…)

Utána mondhatunk, kortól, és befogadóképességtől függően mást is, de már az érzelmei megértése és elismerése megnyugtatólag hat. (A tomboló gyereknek max egy-két szavas magyarázatot érdemes adni, mert nem enged be többet, hiába beszélünk.)

Ez nem instant megoldás, nem fogja ettől abbahagyni a hisztit, vagy azonnal megnyugodni, de hosszútávon nagy hasznára válik, ha tisztában van az érzelmeivel.

Ez a módszer olyan, mintha a hisztiző vagy nehéz érzelmekkel küzdő gyerekkel nem szembeállnánk, és azt mondogatnánk neki, hogy viselkedjen máshogy, hanem mellé állunk, megfogjuk a kezét és kivezetjük a lelki nehézségeiből.

A most 7 éves kisfiammal nagyjából egy éves kora óta alkalmazom ezt a módszert. Csak elmondom az érzelmeit, az egyéb kérések és magyarázatok előtt egy-egy helyzetben. Kiboruláskor volt, hogy csak megöleltem (ha hagyta), és elmondtam, mit érez.

Múlt héten történt, hogy egyik délután folyamatosan piszkálta a húgát, aki emiatt megállás nélkül nyafogott. Megkérdeztem, mi a baj, miért csinálja.
Erre a 7 éves gyerek elgondolkodott, és azt monda
-Azért piszkálom, mert olyan feszült vagyok, nem tudom miért. ….. Lehet, hogy éhes vagyok, csak eddig nem is vettem észre? Kérek enni!
Evés után vígan játszottak. 🙂