Elmondta, hogy van egy barátnője, akinek kisgyerekei vannak, és rendszeresen szoktak találkozni. A legutóbbi találkozásukkor a gyerekek a földön hasalva játszottak és ő nem értette miért nem szóltak rájuk a szüleik, miért nem a széken ülve játszanak.

Én ugye, elég sok kisgyereket láttam testközelből már az elmúlt években, ezért őszintén szólva kicsit meghökkentem a kérdésén, de ezek szerint ő nem nagyon volt még kisgyerekek között.

Nem ebben a közegben él.

Ezért inkább visszakérdeztem, mi zavarta őt ebben, hogy a gyerekek a földön játszottak.

Kiderült, őt az aggasztotta, hogy esetleg felfáznak és kicsit zavarta, hogy ez a furcsaság, hogy ők a földön játszanak, fel sem tűnt a szüleiknek.

De nem merte megkérdezni a szülőket, nehogy megbántsa őket, mert nagyon sértődékenynek tapasztalja a fiatal anyukákat, ezért inkább tőlem kérdezte ezt meg, mert tudta, a kisgyerekek fejlődésével nevelésével foglalkozom, és éppen anyukákat támogatok ezen a területen.

Elmondtam neki, hogy nagyon örülök, hogy feltette ezt a kérdést, mert úgy látom, a gyerekesek és a gyerektelenek közötti gyakori konfliktusok fő oka az ismeretek hiánya. Az anyákat sokszor bántja, hogy eltávolodnak a gyermektelen barátnők.

Azért nem tűnt fel ez a szülőknek, mert a gyerekek egész nap ezt csinálják. 🙂 Ez a normális, nekik nagyobb térre és másfajta mozgásra van szükségük, nem tudnak egy széken megülni egész nap.

Őszintén meglepődött, hogy ez teljesen természetes.
Így, hogy teljesen nyitottan és egy kérdéssel tudtam felé fordulni, megláthattam, hogy a kérdésében, csodálkozásában semmiféle bántó szándék nincs. Egész egyszerűen nem érti, ami történik, nem volt még ilyen helyzetben és nincsen tapasztalata.

Mindeközben azt is tökéletesen el tudom képzelni, hogy ezt egy kisgyerekes anyuka sértésnek veszi.

Az ő következő kérdése is ez volt, hogy miért és hogyan bírunk megsértődni egy egy ilyen teljesen ártatlan kérdésen. Őszintén szeretné ezt megérteni, mert úgy érzi, a barátnőjével eltávolodnak emiatt. Ő pedig már nem is tudja, hogy mit kérdezhet meg, mert nem akarja megbántani.

Elmeséltem neki, mennyi elvárás vesz minket körül, mennyi ítéletet kapunk, plusz a tökéletességre való törekvésünk miatt mennyire bizonytalanok tudunk lenni. Sok ilyen tapasztalat után már akár egy egyszerűen értetlen kérdést is támadásnak érzékelünk, éppen a bizonytalanságunk miatt.

Ezen is őszintén csodálkozott. Azt mondta, ő csodálja barátnőjét, látja hogy imádják a gyerekei, és példaértékű harmonikus családnak látja őket. Ez nyilvánvalóan az anyuka, a barátnője érdeme.
Nem is sejtette, hogy esetleg bizonytalan lehet.

Megkönnyebbült.

Így már érti a barátnője egy sor régebbi reakcióját és legközelebb fog mesélni neki erről a beszélgetésünkről. Elmondja neki, mennyire csodája őt anyaként, és hogy a kérdései mögött valódi érdeklődés van, neki a gyerekezésben tényleg minden újdonság, sok mindent nem ért.

Igazán megörült ennek az újfajta rálátásának, és a beszélgetés végén már ragyogott hogy ezzel a tudással, és így, hogy erről már nyíltan beszélhet a barátnőjével, újra közelebb kerülhetnek egymáshoz, ami biztosan mindkettőjük számára sokat fog jelenteni. Nem érzik majd értetlen, kritikus, mindent jobban tudó gyerektelen barátnőnek, már tudja, hogyan kérdezzem, kezdeményezzen beszélgetést.

Utána elméláztam, hogy a kisgyerekes barátnőnek mennyire sokat adhat az, hogy ennyire törődik vele a régi, még gyermektelen barátnője, és így sokkal nagyobb az esély, hogy nem fog megszakadni idővel ez a régi-régi kapcsolat.

Mennyi félreértést és konfliktust okozhat az, ha feltételezzük és ténynek vesszük, ahelyett, hogy megkérdeznénk a másik valódi szándékait!

Te hogyan reagálsz, ha valaki fura/beszólásgyanús dolgokat kérdez?