Karanténba kerültünk! #karanténnapló

A héten karanténba került a legkisebb gyerekem. Pozitívat tesztelt az óvónője és kontaktként most itthon kell maradnia. (Így értelemszerűen nekem is.)

Kicsit más ez a mostani karantén, mint tavasszal, mert szigetként vagyunk karanténban, a világ körülöttünk megy tovább.

Ezért is döntöttem úgy, hogy megírom nektek a történetünket

és menet közben is fogok hozni több epizódot, amik velünk történnek, ahogy megéljük a helyzetet és ahogy megoldjuk, mert egyre több, szintén karanténba kerülő családról értesülök.

Tavasszal mindannyian egyszerre voltunk karanténban, ugyanabban a helyzetben, és bár ott nem láttuk a végét, de valahogy sokkal stabilabban ott tudtunk menni egymás számára a hasonló helyzet okán. Nagyon hasonlót éltünk át, mégha sokszor láthattuk, hogy egészen máshogy éljük meg.

Most szeretnék a történetünkkel egy kis kapaszkodót nyújtani nektek, ha éppen ti is karanténban vagytok, vagy akár ha később lesztek ebben a helyzetben.

Szóval hamarosan hozom az első epizódot. 🙂
Nyomjatok valamilyen lájkot, vagy írjatok, hogy lássam, érdekel-e egyáltalán valakit!
(Ezt a facebook csoportomban a mai napi azonos tartalmú poszt alatt tudjátok megtenni, illetve itt, hozzászólásként a bejegyzés alatt.)😘

Szép, vidán mapot, vagy éppen nyugis, pihentető éjszakát kívánok Nektek! 😘

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel is, beszélgessetek egy jót róla!

Örülök, hogy velem tartottál néhány gondolat erejéig!
Szeretettel ajánlom Neked a többi blogbejegyzésemet is! Térj be máskor is, sok érdekes gondolattal, gyereknevelési ötlettel, észrevétellel, és elgondolkodtató, szórakoztató írással várlak!

Kattints ide és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, hogy ne maradj le az újdonságokról és eseményekről!

Szeretettel várlak a Tegyük könnyebbé az anyaságot című facebook csoportomban, ahol támogató és biztonságos légkörben, ítélkezés nélkül beszélgetünk ilyen és hasonló kérdésekről, illetve bármiről, ami a mindennapjainkban felmerül. Az anyaságról – tabuk nélkül.

Az írásaimban érintett témákkal kapcsolatos kihívásokkal szembesülsz az életedben? Örömmel segítek ha kérdéseid vannak, vagy támogatlak az elakadásaidból kivezető úton és a gyereknevelésben hiteles, ezáltal magabiztos önmagad megtalálásában.

Megosztanád velem a gondolataid? Szeretettel várom üzeneted!

 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük