Bejegyzés

A beszoktatás során szerezett tapasztalatok hosszú távú következményei

Rövidtávon leginkább attól szoktunk tartani, milyen heves érzelmekkel, mekkora nehézségekkel, mennyi idő alatt zajlik a beszoktatás és összességében hogyan éljük meg, a gyerekünk és mi is. Viszont van ennek – ha távolabbról nézzük – egy hosszabb távú hatása is.

Az első benyomások meghatározóak. Ez bármivel így van. Amikor először csinálunk, tapasztalunk valamit az életünkben, azt elraktározzuk, és később ez szolgál mintául a többi hasonló helyzetben. Természetesen lehet ezeket felülírni későbbi másmilyen tapasztalatokkal, de az első benyomás akkor is nagy hatással lesz az adott dologgal való kapcsolatunkra.

Először közösségben

Amikor egy kisgyerek először kerül közösségbe, az első benyomásokat ugyanígy elraktározza. Ez sok összetevőből áll.

  • Hogyan beszélnek erről neki a szülei, milyen érzéseket sugároznak neki ezzel kapcsolatban,
  • hogy fogadják őt ott,
  • milyen élmények érik,
  • hogyan boldogul a felbukkanó érzéseivel, kap-e ebben segítséget,
  • hogyan sikerül beilleszkedni,
  • milyennek éli meg a közösségben levést.

Régebbi tapasztalatok

De sok régebbi tapasztalati mintát fel is tud használni segítségül, hiszen jó eséllyel volt már ő közösségben, ahol bizonyos tekintetben hasonló élményeket szerzett. Ezekre érdemes hivatkozni a felkészítés során.

Beszélgethettek, hogy játszótéren, gyerekfoglalkozásokon mik a közösségi szabályok, hogyan játszunk együtt.
Milyen, amikor más felnőtt vigyáz rá – ha volt már ilyen.
Ezek mellett bármilyen hasonlóságot kiemelhetünk, amik a bölcsiben, oviban ismerősek lehetnek majd, ezzel is csökkentjük az új helyzet ijesztő ismeretlenségét.

Milyen momentumok válhatnak mintává a bölcsikezdés, ovikezdés során?

A szervezett közösséggel kapcsolatosan felsorolok néhány gyakran meghatározó élményt, amik hatással lehetnek arra, hogyan viselkedik később hasonló helyzetekben. Akár magadon is felfedezheted ezeket a gyerekkori élményeid tükrében.

  • A készülődés hangulata:
    • Előre izgulunk és féltjük,
    • vagy izgatott várakozás?
  • A változáshoz, újdonságokhoz való viszony:
    • Félelmetes,
    • vagy bizakodással készülünk
    • esetleg kimondott izgatottsággal várjuk és szeretjük előre.
  • Az első napok:
    • Mennyi bizalmat kap, hogy menni fog neki?
    • Kisgyermeknevelők, óvónők hogyan fogadják?
    • A társai hogyan fogadják? – ez a kisebbeknél kevésbé hangsúlyos
  • Saját magához való viszony:
    • meg tudok-e felelni
    • elfogadnak-e, befogadnak-e
  • Emberek között létezni:
    • Hogyan viseli a nyüzsgést? – ez habitus függő is
    • Hogyan sikerül a társaival kapcsolatokat építeni?
    • Milyen pozícióba kerül a közösségben?
  • Szabályok között létezni:
    • Korlátnak éli meg,
    • vagy kényelmesen tud köztük mozogni?

Ezeket a szempontokat is végiggondolhatjuk a felkészülés során, a beszokás rövidtávú, és a távoli jövőbe is kigyűrűző hatásaira gondolva.

Megvizsgálhatjuk, mi magunk hogyan is állunk ezekkel a kérdésekkel és mit közvetítünk a gyerekünknek.

A beszoktatásra felkészüléshez kaphatsz most tőlem átfogó segítséget. Tarts velem, kattints ide a részletekért!

Fotó: pixabay

Szobatisztaság: Hogyan érdemes bilire szoktatni?

Közeledik a jó idő, lassan itt a remek lehetőség a szobatisztulási próbálkozásokra. Hogyan érdemes csinálnunk, hogy sikerrel járjuk idegeskedés és traumák nélkül?
 
Az előző bejegyzésemben a szobatisztaság fogalmát tisztáztam, és felsoroltam azokat az élettani és pszichés érési kritériumokat, amelyek szükségesek a valós szobatisztaság felé induláshoz.

Előkészítő apróságok:

  • Már egészen pici kortól elkezdhetjük megnevezni a pelenka tartalmát. Legyen természetes neki, később is tudja, miről beszélünk, amikor kérjük majd, hogy hova ürítsen.
  • Amikor látjuk, hogy éppen pisil, vagy kakil, mondjuk neki, ezt is nevezzük nevén. Kösse össze magában, hogy ez az az érzés, és legyenek rá szavak.
  • Sok gyerek jelzi, hogy tele a pelenka és zavarja, ez jó jele, hogy kezd tudatosodni, és lesz motivációja megszabadulni a pelenkától. 🙂 Egyeseknél ez hullámokban jön: van olyan időszak, hogy nem bírja a tele pelenkát, van, hogy rá sem hederít.
  • Aztán eljön az is, amikor mondja, hogy ő most kakil.
    • Eleinte a pisire és a kakira is ugyanazt a szót használja sok gyerek, ezzel nincs semmi gond.
    • Eleinte utólag szólnak, de ez az első lépés, amikor észreveszi, mi történt.
  • Aztán előtte, vagy közben szól, érzi már az ingert, azonosítja, de még nem akaratlagos az irányítás.
    • Ilyenkor még sokszor ha előre szólnak is, az akkor van, mikor már azonnal jön, késleltetni nem tudnak.
  • Figyelheti a nagytesókat, kisbarátot bilizés, wc-zés alkalmával.
  • Mondhatjuk, hogy Anyának nincs pelusa, megy a wc-re pisilni.
  • Megismerkedhetünk a bilivel, mint tárggyal. Sok gyereket láttam már, aki először megrémült a bilitől, különösen, hogy érezte, valami elvárás kötődik hozzá, amit nem igazán értett. (Ráülhet ruhában is, nézegetheti, eleinte pusztán egy tárgyként, hozzá kötött elvárás nélkül, bevezetésként…)

Ezekből a jelekből folyamatában láthatjuk is, hogyan érik meg a gyerekünk a szobatisztaságra. Sok kisgyerek nem igazán érdeklődik a téma iránt, másokat annyira zavar a teli pelenka, hogy ők kezdeményezik a szobatisztaságot. Nagy eltérések vannak, és a tévhitek ellenére, ez a gyorsaság semmilyen összefüggésben nincs a gyermek szellemi képességeivel.

Amire ügyeljünk:

  • Semmiképp ne büntessünk. Ha sikertelenség, “baleset” van, az nem rossz viselkedés, hanem éretlenség, amiről nem tehet a gyerek!
  • Ne ültessük a gyereket a bilin, míg nem érett rá, nem érzi az ingert, nem tudja szabályozni az ürítést. Ez inkább későbbi blokkokhoz vezet, inkább hátráltatja a szobatisztaságot hosszútávon, lelki problémákat okozhat. (Pl. a testével, testi funkcióival való rossz kapcsolatot.)
  • A természetes, visszafogott elégedettségen felül nagyon örülni, dicsérgetni sem érdemes, ettől akár ráérezhet a gyermek, hogy a vegetatív funkcióival figyelmet szerezhet, manipulálhatja is a családot.
  • Ezek természetesen kialakuló dolgok, ne tulajdonítsunk nekik túl nagy jelentőséget, az a jó, ha a gyerek belülről jövően büszke magára, hogy van egy újabb dolog, amit ő irányít.

Hogyan csináljuk?

Ha úgy látjuk, hogy gyermekünk minden érési kritériumnak megfelel, megérti, mit várunk tőle, akkor az ő habitusához igazodva kezdeményezhetjük a tudatos bilibe ürítést. Egyes gyerekek, akik teljesen érettek már rá, a beszélgetés után azonnal, akár egyik napról a másikra minden alkalommal jeleznek, és sikerrel járnak, a pelenka azonnal akár szükségtelen (csak éjszakára kell.)

A többségél ez hosszabb folyamat. Ha már megértik a kérésünket, és érdeklődést is mutatnak, akkor időnként felajánlhatjuk a bilit, amikor már régebben pisilt, vagy tudjuk, hogy ilyenkor szokott kakilni. Ha már van egy sikerélmény, akkor érti, hogy mit szeretnénk, lehet ezt kérni tőle.

Sok gyerek, amikor érzi, hogy valami van a popsiján, kényelmesen elengedi a pisit, de ha csupasz a popsi, esetleg van már egy-két olyan tapasztalat, hogy lecsurgott a lába szárán, akkor hamarabb ráérez, mit tegyen ilyenkor. Ezért érdemes, amikor szép az idő, alulról csupaszon lennie a gyereknek. Elővenni a bilit, jól elérhető helyre tenni, elővenni a felmosórongyot, mert eleinte valószínűleg több tócsa is keletkezik erre-arra, és némi terelgetéssel türelmesen várni.

Nyáron, a melegben ideális körülmények vannak, a gyerekünk miatt sem kell aggódnunk, hogy megfázik csupasz popsival, vagy nedvesen, és a teraszon, vagy a kertben is kisebb probléma a takarítás.

Dicséretnél érdemes arra fókuszálni, hogy ő már milyen nagylány/nagyfiú, ezt is egyedül csinálja, vagy úgy, mint a nagyok, nem pedig a mi örömünkre. Kiemelhetjük, hogy milyen jó neki, ha így csinálja, nem kell pelenka.

Van olyan is, mikor egy kisgyerek kakilni nem szeret bilibe. Visszatartja, és pelenkát kér, azt valahogy biztonságosabbnak érzi. Érdemes tudni, hogy ez is szobatisztaság, hiszen visszatartja és szól. Aztán a pelenkába tudatosan kiereszti. Adjunk neki egy kis türelmet, hogy el tudja engedni a pelenka biztonságát, ki fogja nőni. A lényeg megtörtént ebben az esetben is, a helyszín majd változik.

Az éjszakai szobatisztaság valamivel később alakul ki.

Ez általában a gyakorlattal, a visszatartás képességének erősödésével magától kialakul. Mikor már rendszeresen száraz a pelenka reggel, akkor megbeszélhetjük a gyerekkel, hogy elhagyjuk éjszakára is.

Az éjszakai szobatisztaság elérését is lehet segíteni, ha problémák adódnak vele, vagy túl hosszúra nyúlik, ha olyan visszajelzéseket kapok, hogy van rá igény, erről is fogok írni.

Elindult az egymásnakfeszülős, kiborulós, indulatokkal küzdős (hisztikezelős) helyzetekről szóló levélsorozatom!
Ha Te is kerülsz néha olyan helyzetbe, hogy a gyermeked ellenkezik, akaratoskodik, kiborul, és Te elbizonytalanodsz, esetleg tehetetlennek érzed magad, akkor örömmel küldöm Neked is! Kérd ITT!

Fotó: pixabay

Mit játsszunk 1-2 éves gyerekekkel?

Milyen játékot válasszunk egy-két éves gyerekünknek, ami valóban neki való, amiben legjobban nyílik a világra, legtöbbet ügyesedik?

Nagymozgások

Egy és két éves kor között, és még sokáig igaz ez, bármilyen mozgásos játék remek: szaladgálás, ugrálás, felmászás, hintázás, billegés… Fejleszti a mozgás különböző elemeit, összerendezettségét, és sok, később használt funkciókért felelős agyi területet (pl logikai gondolkodásért, matematikai műveletekért, térlátásért, stb felelős területeket aktiválják, fejlesztik)

Finom mozgások, figyelem

A pakolgatós játékok, építőkocka, fagolyó vezető, bedugós, összeillesztős dolgok jól lekötik a gyerekeket, akár egy kis vödörbe be és kipakolás, cipelgetés, bármi ilyesmi, nem irányított, elmélyült játék fejleszti a koncentrációs képességet.

Ha csippentve, két ujjal, pontosan kell megfognia az apróbb tárgyakat (ez ilyen piciknél még ne legyen nagyon apró, mert veszélyes, ha a szájába veszi, ez ebben a korban még gyakran előfordul), akkor finommotorika (az ujjak irányítása), és szem-kéz koordináció fejlesztő, mint a későbbre ajánlott rajzolás, gyurmázás, pötyizés.

Fontos, hogy a rajzolásnál, gyurmázásnál ne irányítsuk és mutassunk példát (pl előrajzolás, vagy megmutatom, hogy kell … – t rajzolni), hanem firkálgathasson, próbálhassa ki, tapasztalhassa meg ő maga, hogyan működnek ezek az anyagok, technikák, amiket használ. Így később kreatívabban tudja használni, a tőlünk tanult megkötések nélkül.

Társas tapasztalatok

A fentiek mellett javasolnám még az olyan “társas” játékokat, mint a kukucsolás, jókat szoktak rajta szórakozni. Ezt kis plüss állatkákkal is lehet. Csip-csip csóka, mutogatós, höcögtetős dalok, mondókák.

Ezek teljesen természetes módon fejlesztik a kommunikációt, szókincset…
A testrészeken lehet ujjal szaladgálni, mondani, hogy hova szalad a nyulacska, fejedre, talpadra, hasadra, stb, jó kis közösen kacagós, és közben ismerkedik a testével. Ezt egyébként öltöztetés, fürdetés közben is érdemes, akár egész pici babakortól.

Ilyen idős kisgyereknek azért nem javasolnék még klasszikus társasjátékot, mert a fentebb javasolt szabadabb játékokban meglátásom szerint több lehetősége van fejlődni, felfedezni a világot, saját magát, a dolgok működését.
A klasszikus társasjáték egyrészt behatárol a szabályaival, másrészt a nyerés a fő célja, ami ebben a korban, amikor a dolgok felfedezése, az apró sikerek, a tanulás maga az öröm a gyerekek számára, nem a legszerencsésebb cél.

Egy jól fejlődő gyereknél, ha fejleszteni szeretnénk, érdemes az életkori normál, és amúgy hihetetlen ütemű fejlődésének minél inkább megfelelő tárgyi és társas környezetet kialakítani, hogy az ő egyéni fejlődési útját be tudja járni.
Itt gyakran eltolódik a figyelem a szellemi fejlesztés felé, pedig éppen olyan fontos az érzelmi, testi és társas képességek felfedezése, kifejlesztése is, hogy harmonikus személyiséggé érjen gyermekünk.

A kép forrása: pixabay.com

Hogyan élhetsz boldogabban a szeretetnyelvek felfedezése által?

Miért van az, hogy nagyon szeretjük gyermekeinket, vagy párunkat, mégis időről időre olyan visszajelzéseket kapunk, hogy ők ezt nem érzik? Vagy fordítva: tudjuk, hogy valóban szeretnek minket, de nem igazán éreztetik velünk úgy, ahogy nekünk jól esne?

Más az, hogy szeretnek bennünket, és az, hogy ezt így is érezzük. Vajon miért?

Mindenki másból érzi igazán, hogy  másik ember törődik vele, valóban rá figyel. Van, aki a mély beszélgetésekből, közös élményekből érzi a valódi figyelmet, van, aki a testkontaktusból töltődik, van, aki a neki szánt figyelmességekből, éppen rá szabott ajándékokból, vagy az önzetlen segítségből, kedves szívességekből, és van, aki abból, ha elismerik, észreveszik teljesítményét, jó tulajdonságait.

Mindannyian a saját fő szeretetnyelvünket érezzük alapértelmezettnek, és ezt adjuk annak, akit szeretünk. És ha ő másból érezné? Akkor tulajdonképpen elbeszélünk egymás mellett.

Kapcsolatainkon, és a többi ember megértésében nagyot segíthet, ha tisztában vagyunk saját szeretetnyelvünkkel, szeretetnyelveinkkel. Emellett megismerjük a szeretetnek azokat a kifejezési módjait is, amelyek nem szerepelnek a mi repertoárunkban. Érdemes kifürkészni, vagy akár megbeszélni a számunkra fontos emberekkel, az ő szeretetkifejezéseiket is, így összhangba tudjuk hozni a kettőt, hogy mindenki szeretve érezhesse magát.

Az öt szeretetnyelv:

  • a minőségi idő (mély, egymásra figyelő beszélgetések, közös programok)
  • a testkontaktus (ölelés, kézfogás, bújás, gyerekekkel birkózás, cipelgetés)
  • az ajándékok (valódi, figyelmes, gondosan a másiknak célzott meglepetések)
  • a szívességek (amikor előzékenyen megteszünk valamit a másiknak, segítünk neki)
  • az elismerés (dicséretek, másik jó tulajdonságainak méltatása)

A kisgyerekeink esetében főleg megfigyeléseinkre tudunk támaszkodni, de felnőttekkel meg is beszélhetjük, érdekes felismerések születhetnek ilyenkor.

Családi konfliktusok esetén gyakran a szeretetnyelvek terén is félresiklik a kommunikáció. A konzultációim során használok teszteket is, amelyek a szeretetnyelvünket segítenek felderíteni.

Miért a példamutatás a legerősebb nevelés?

A gyerekek az óvodás kor végéig a magyarázatokat még kevésbé értik meg, és azt tekintik mintának, referenciának, amit tőlünk látnak.
Ez vonatkozik a konkrét cselekedeteinkre, a viszonyulásainkra és a mögötte húzódó érzelmeinkre is!
Ezek így együtt adják ki a mintát.

Miért nem működik az amikor mondunk valamit, de mást gondolunk róla, vagy másféle érzelmek vannak mögötte?

Ezt a gyerekek azonnal megérzik és a belső ellentmondásokon fennakadnak. Ilyenkor nem tudják követni a szóbeli utasításokat, sokkal erőteljesebben jelenik meg bennük a mögöttes érzés, még akkor is, ha az nekünk fel sem tűnik.

Sokszor elismételt mondatainkat, hozzáállásunkat, ítéleteinket magunkévá teszik a gyerekek, még akkor is, ha ez azonnal nem látszik a viselkedésükön. Hosszútávon ezek a nagyon mélyre ivódott minták fognak megjelenni viselkedésében, gondolkodásunkban, értékrendjükben.

Mi mindent adunk át mintaként?

Az, hogy hogyan viszonyul másokhoz, mennyire viselkedik illendően, védi-e a környezetet, mennyire fordul figyelmesen a többi ember felé, milyen az értékrendje, ezek kicsi korban előre nem látható dolgok, de jól bejósolhatók a szülők viselkedése, és a családi értékrendek alapján.
Ezért a hosszú hegyibeszédek helyett érdemes inkább magunkat figyelni, milyen értékeket közvetítünk valójában, őszintén, a viselkedésünkkel, a mondatainkkal gyerekünk felé. Ugyanis a mostani, kiskorában elhangzott mondataink adják majd a felnőtt személyiségének a vázát.

Ha ez rendben van, akkor pedig nem kell aggódni, idővel beérik a munkánk. Ha például tőlünk azt látja, hogy nem dobáljuk el a szemetet és szépen beszélünk az emberekkel, akkor ezt másolja hosszútávon.

Az értékrendet így adjuk tovább

A nevelés lényege ez a közeg, amibe belenő a gyerek, ami tulajdonképpen mi magunk vagyunk… a személyiségünk – ez a fő nevelési eszközünk.

Ezek az értékek, a valós tartalmak mindig kimondatlanul jelennek meg, a mi viszonyulásainkban, nem az fog érvényesülni, amiről a felszínen beszélünk.

Érdemes ilyen nézőpontból végiggondolni gyermekünk nevelését.

(Kép forrása: pixabay.com)

Segítség! Jön a hiszti!

Te is egyre többször nézel szembe tehetetlenül gyermeked erősödő akaratával? Vagy éppen próbálkozol mindenfélével, de mintha nálatok semmi sem válna be? Bármit teszel, mindenképp kitör a hiszti? (Mindenképp hozzá szeretném tenni, hogy nem szeretem ezt a szót használni, de a magyar nyelvben így egyértelmű. Szívesebben hívom például kiborulásnak, mert ennek nincs negatív felhangja. Emellett pedig a jelenséget is pontosabban leírja.)

Egyes gyerekeknél már egy-másfél éves koruk körül kezdenek előbukkanni a határozott elképzelések, míg másoknál ez két éves kor körül, derült égből villámcsapásként ér minket.

A “hiszti”, az ellenkezés, hogy nem hallgat rád, teljesen normális ebben az életkorban, sőt, fontos fejlődési állomás. Az is érthető, hogy te hirtelen nem tudsz vele mit kezdeni.
Bele fogtok jönni mindketten. Ő a hisztibe mégjobban, te pedig a kezelésébe. 😀

Ami fontos: a határok.

Ha valami már számodra nem mehet tovább, nem hagyod, vagy veszélyes, azt állítsd le. Ha a gyermeked ilyenkor nem hagyja abba, számára is egyértelműen húzd meg a határokat. Vedd ki a kezéből, vedd el onnan a gyereket, stb. Ha hisztizni kezd is, nyugodtan, határozottan, és egyértelműen vess véget ezeknek a dolgoknak. Így hosszútávon megszilárdulnak a szabályok, egyre könnyebb betartani ezeket. Másfelől az egyértemű határok, amikre számítani lehet, a gyermekeink biztonságérzetét is erősítik. Segítségükkel egyre jobban eligazodnak a világban.

A hegyibeszéd nem működik!

Magyarázatból minél rövidebbeket és számára is érthetőeket érdemes mondanod. Amikor épp őrjöng, akkor nem gondolkodik egy ekkora gyerek, nem lehet ész érvekkel meggyőzni, pl így nem viselkedünk, mondd el szépen, mi a baj, stb.

Óriási feszültség dúl ilyenkor a gyermekedben, mert nagy az akarata, ami akadályba ütközik, ez robban ki egy-egy kiborulás formájában. Ki kell eresztenie valahogy, kiabálva, sírva, toporzékolva… Amikor már csillapodnak, a legtöbb gyerek szívesen bújik.

A határozottság

Hisztibe bele fogtok futni, mostanában valószínűleg elég gyakran. Nem érdemes ettől tartanod, és emiatt több mindent megengedned, vagy tartanod mások rosszallásától, mert ez teljesen normális. Ha nem inogsz meg, hanem határozott maradsz, akkor esélyes, hogy hamarabb túl lesztek rajta, mert szilárd, biztos határokat, kereteket kap a gyermeked a legfontosabb dolgokban.

Ezért fontos, hogy értsd, ez normális, és lásd, mekkora feszültségek zajlanak ilyenkor a gyerekedben. Ő ezeket nem tudja még máshogy megoldani, csak ilyen módon kiengedni. Kedvesen, megértően és mégis stabilan érdemes ilyenkor a gyermeked mellett állnod, hogy idővel megtanulhassa kezelni az érzelmeit.

Maradj vele, légy elérhető számára!

Ha hagyja, megölelheted, de ha nem, légy nyitott, hogyha igénye lesz rá, mehessen ölelni.

Érdemes már ilyen kicsi korban segíteni megfogalmazni az érzéseit, mert ez hosszútávon óriási segítség a kommunikációban (is), rövidtávon pedig érezteti a gyermekeddel, hogy valóban rá figyelve, empatikusan vele vagy. Gyakran már ez megoldja, vagy sokat enyhít a kitöréseken, hogy érzi a megértést.

Ha valami miatt mégis úgy érzed, nem megy a hiszti, a kiborulások kezelése, vagy bizonytalan vagy, szívesen segítek megtalálni, milyen módszerek működhetnek nálatok, hogyan kezelhetitek a kicsid kitörő indulatait.

Ha pedig szívesen beszélgetnél nap mint nap hasonló helyzeteket átélő anyukákkal egy támogató közegben, várunk szeretettel a csoportunkba!
Gyere és beszélgessünk a kisgyerekes mindennapjainkról!

Miért csúfolnak, vagy szekálnak valakit az emberek? Mit lehet tenni?

Csúfolódás, kinevetés, gúnyolódás, szidalmazás, megalázás… talán nincs olyan ember, aki ne tapasztalta volna meg ezeket a saját bőrén. Ha pedig gyerekünkkel történik, teljesen kétségbeesünk.

Miért szekálják, gúnyolják egyáltalán egymást az emberek?

A szekálás játszmáját nagyon gyakran láthatjuk gyerekközösségekben, de felnőttek is űzik. Sajnos, ezt nap mint nap tapasztalhatjuk.

A lényege, hogy a másik embert bántó fél a kommunikációjával igyekszik fölé kerekedni a másiknak. Ez egy hatalmi játszma. Ha a másik megtörik, és elkezd kétségbeesve visszavágni, vagy kimenekülni a helyzetből, akkor a támadó fél elérte a célját.

Bebizonyította magának, hogy ő a domináns fél.

Mit tehetünk ellene? Hogyan védhetjük meg magunkat?

A határozottság a lényeg.

Azt csúfolják, aki ettől megtörik, aki belemegy az alá-fölérendelődési játszmába, aki áldozattá válik. Ezért csinálják, hogy megélhessék azt, hogy ők az erősebbik fél.

Aki azt mondja, hogy ez nekem rossz, kérlek, ne tedd, de nem könyörögve, hanem egyenrangú félként, majd nyugodtan odébb megy, az nem jó célpont. Az a “jó célpont”, azt fogják hosszasan szekálni, aki kiakad, dühösen visszavág, sírni kezd…

Hogy tanítsam meg a gyerekemnek, hogyan tudja megvédeni magát?

A határozottságot és a magáért kiállást nehéz tanítani, de jó alap, ha a gyerek tudja, hogy ő értékes, ami neki nem jó, azt másnak nincs joga megtenni vele.
Ha más erőszakos, vagy sértő, az nem az ő hibája, nem őt minősíti.

Ezzel a belső meggyőződéssel el tudja kerülni, hogy belemenjen ebbe az alá-fölérendelődési játszmába.
Azt érdemes átgondolni, mit tehetünk, hogyan nevelhetjük úgy a gyerekünket, hogy így gondolkodjon magáról.

Emellett, ha tisztában van az érzéseivel, ezeket ki tudja fejezni, magában kezelni tudja, és nyugodtan kommunikálni, akkor az ilyen helyzetekben is jól használható eszköz van a kezében.
Erről nemrég írtam egy bejegyzést, ide kattintva érheted el.

Ha otthon is abban nő fel, hogy az érzelmeket kimondjuk, egymásra figyelünk, megoldásainkban és kommunikációkban mindenki érdekeit és igényeit figyelembe vesszük, akkor a játszmákba is kevésbé megy bele, mert tudja, mire van szüksége és meddig mehet el a másik, az érzelmeit pedig tudja dühöngés és sírás nélkül kommunikálni.

Ezeket a mintákat lényegében otthonról hozzák, bár sokat számít a gyerekek alap habitusa.

A játszmák hatékony kezeléséhet viszont bizonyos fokú érettség szükséges, ami egy kisgyerektől, még ha ideális családi környezetből érkezik, sem várható el. Ezért az óvodában, iskolában a pedagógusok fontos feladata megvédeni a gyerekeket a szekálástól, csúfolástól, és a bántás bármilyen formájától.

A játszótéren, családban viszont mi vagyunk ott, mi védjük meg a gyerekeinket. Mutassunk nekik (és a konfliktusban álló másik félnek) követhető mintát, agresszió nélkül, a saját érdekeinket határozottan képviselve, de a másik felet is figyelembe véve kommunikáljunk.